Az optimista forgatókönyv szerint néhány év múlva az már teljesen hétköznapi eseménysor lehet, hogy ha egy vidéki egyetemista otthonról távolsági busszal és/vagy vonattal a fővárosi oktatási intézménybe utazik, akkor még a BKK-járatain se kell majd külön jegyet vennie – elég, ha felmutatja az új rendszerű személyi igazolványát. Aztán ugyanezzel a kártyával beiratkozik az egyetemre, bankszámlát nyit, az albérletéhez tartozó közüzemi szolgáltatókkal szerződéseket köt, sőt, a plasztikkártyáját még az orvosi rendelőben is simán elfogadják.

Az e-kártya bevezetésével majdnem minden adatunkat egy helyre tömörítik: az állampolgár kényelmesebb és megbízhatóbb szolgáltatásban részesülhet. Ugyanakkor egyre többet és többet tud meg róla az állam. Az Explico egy friss tanulmánya szerint az még nem egyértelmű, hogy amit nyerünk a réven, azt vajon nem elveszítjük-e el a vámon?

Németország 2009-ben járt ott, ahol mi most...

derwesten.de

A tanácsadó cég szerint az is például csak idő kérdése, hogy az államilag indokolhatónak látszó indukátorok mellett megjelenjenek az e-kártyán a különböző kereskedelmi szolgáltatások is. Sőt: maga az adatszolgáltatás lehet az államnak igazán nagy üzlet: a jövőben az e-kártyához akár egyes közlekedési szolgáltatások, illetve magánszektorban nyújtott üzleti szolgáltatások (bankok és biztosítók, légitársaságok szolgáltatásai stb.) is kapcsolódnak majd. Németországban az e-kártya például már most is használható pénzügyi és közüzemi szolgáltatóknál.

A Nagy Testvér

Bár az e-kártya bevezetése a kezdetektől heves vitákat vált ki, az  kétségtelenül előnyös lehet, ha ezentúl 4-5 különböző okirat helyett elég csak ezt az egyet magunknál tartani ahhoz, hogy (az elektronikus aláírásunkkal hitelesítve) ügyeinket bárhonnan, bármikor, online intézhessük. Azt azonban látni kell, hogy a rendszer bevezetésének nem a mi kényelmünk volt az elsődleges szempontja.

Az államigazgatási oldalon az e-kártya jelentős költségmegtakarítást eredményez, ugyanakkor csökkenti a hibalehetőségeket és az adathamisításokkal összefüggő csalások előfordulási lehetőségét. A mérleg másik serpenyőjébe viszont cserébe az kerül, hogy minden korábbinál jobban, egy pontra koncentráltan megjelenik egy olyan személyes adatmennyiség, mely minden korábbinál pontosabb képet ad a tulajdonosáról. Egy feltört, „megnyitott” e-kártya ugyanis nem csak azt mondja meg, hogy adott esetben a kártya gazdája hol lakik, hol dolgozik, hol használja a kártyáját, hanem azt is, hogy milyen autója van, mekkora a jövedelme, vagy hogy mikor volt utoljára tüdőszűrésen. ÉS akár azt is, hogy folyik-e ellene valamilyen hatósági vizsgálat.

Belátható, hogy miért jelenthet komoly kockázatot egy esetleges hackertámadás, vagy az e-kártya meghamisítása egy olyan korban, melyben a személyiséglopás (identity theft) minden korábbinál elterjedtebb és jövedelmezőbb. És az sem véletlen, hogy bár a technológiai feltételek bő másfél évtizede adottak, sokáig nem merült fel az egységes, központosított nyilvántartás létrehozása.

Az Explico szerint azzal a politikusoknak is tisztában kell lenniük, hogy egy ilyen rendszer megfelelő ellenőrzés nélkül sokféle visszaélésre ad lehetőséget (korrupciós lehetőségek, az adatok célzott megsemmisítése, áruba bocsátása, meghamisítása stb.). A magyarországi e-kártya rendszerindításának azonban ma az a legégetőbb kérdése, hogy a hazai közigazgatás, illetve: maguk a magyarok felkészültek-e a radikális változásra. Míg Németországban a mintegy évtizedes tesztelést további 4 éves intenzív felkészülési időszak követett, és 2010-ben így vezették be a német e-kártyát, míg Belgiumban az egy éves tesztidőszakot 5 éves türelmi időszak követte, mielőtt kötelezővé tették az átállást, Magyarországon 2015 májusában derült ki, hogy 2016 januárjától az e-kártyára váltani kötelező.

Szakemberek szerint nagyon kevésnek tűnik az idő a megfelelő jogi és IT háttér megvalósítására, mert miközben e-közigazgatás fejlesztése címén ugyan már zajlik egy ideje az IT háttér kialakítása (és a kormány több mint 300 milliárd forintot különített el erre a célra), a jogszabályi háttér – éppen a feszített tempó miatt – elképzelhető, hogy hiányos és bizonytalan lesz, ami majd sok fejtörést okozhat a gyakorlat számára. (Ezzel kapcsolatban talán elegendő az EKÁER rendszer indítására és leállásaira, illetve az államosított mobilparkolás és az autópályadíj-fizetési rendszer akadozásaira utalni.)