2015-ben a bruttó hazai termék 3,2 százalékos bővülésével Spanyolország produkálta az eurózóna egyik legjobb mutatóját. Most sorrendben 12-szer regisztráltak növekedést jelző negyedéves adatot. Az idei éves mutató is három százalék körüli lesz és biztosan meghaladja a 2016-os francia vagy a német ütemet. Csökkenőben a munkanélküliség is, igaz még mindig húsz százalék körüli.

A viszonylag jó gazdasági adatok mögött a növekvő lakossági fogyasztás áll. Igaz, az Európai Központi Bank segítő keze is kellett ahhoz, hogy magukra találjanak a magáncégek és kezelhetővé váljon az államadósság. Egy másik pozitív jelenségre is felfigyeltek a kutatók. Egyre több olyan jól képzett diplomás spanyol tér haza, akik a 2008-ban kitört nagy pénzügyi válság miatt kerestek külföldön jobb megélhetést.

Csaknem 500 ezren mentek külföldre, a hazatérőkről még nincs pontos adat, de az otthoni munkát kínáló portálokon hemzsegnek az ajánlatok és nagy az érdeklődés a potenciális hazatelepülők részéről. Nem a spanyol az egyetlen példa arra, hogy a kormány nélküliség csak a politikai szférában, az elit egy részének jelent válságot.

Néhány éve Belgium sokkal hosszabb ideig volt kénytelen elviselni az ügyvezető kormányokat. Ráadásul az egyiket pont a korábbi választások vesztese vezette, a király kinevezése alapján, másfél éven át – közmegelégedésre.

De van még markánsabb történelmi példa is. A hatvanas-hetvenes években, Olaszországban alig volt olyan kormány, amely legalább egy évig hivatalban maradt. Itália tehát a permanens kormányválság állapotában élt évtizedekig. És közben a Mussolini által hátrahagyott romhalmaz helyén kiépült a modern, világszínvonalú gazdaság és Itália a G7 elitklub tagja lett.

Ami a spanyol közeljövőt illeti: kirajzolódni látszik a megállapodás, amely révén végre hivatalba léphet egy teljes jogkörű kormány. Hogy aztán meddig marad, az már más kérdés.