Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Bajban van a Ladát gyártó orosz autóipari cég, az Avtovaz. 1,1 milliárd eurós sürgős tőkeemelésre van szükség és ezt az anyagi áldozatot a fő résztulajdonos, a francia Renault vállalja.
Ezzel a franciák tulajdonrésze gyakorlatilag megduplázódik és eléri a 73 százalékot. A Renault stratégia partnere, a Nissan viszont inkább kihátrál az Avtovazból, a japánok részesedése 12-ről 6 százalékra csökken. A Renault 2008-ban szállt be az Avtovaz életre keltésébe. Tudták a franciák, hogy ez nem lesz könnyű vállalkozás, de a hosszú távú sikerben biztosak voltak.
Nyolc év elteltével egyelőre csak a gondok halmozódnak. Igaz ebben szerepet játszik a nemzetközi háttér is, az olaj árának zuhanása, illetve az Oroszország ellen hozott nemzetközi szankciók. A 2012-es eladási csúcs óta a felére esett vissza az orosz autópiac. Idén is folytatódik a zsugorodás, az Oroszországban eladott kocsik száma várhatóan 12 százalékkal csökken.
Persze az Avtovaz Togliattiban lévő üzeménél sincs minden rendben – írja az AFP. Hiába csökkent a felére az alkalmazottak száma 10 év alatt, a termelékenység nem nő, a Ladák minősége is elmarad az elvárttól. Ezért a Renault menesztette a togliatti üzem eddigi svéd igazgatóját. Pedig Bo Anderson, a General Motorsnál, ahonnan az Avtovaz élére került, sikeres volt. A Renault szerint ide keleti tapasztalatok kellenek. Ezért Nicolas Maure-t, a Dacia igazgatóját vezényelte át Togliattiba. Ő Európa keleti tájain már bizonyított, a Renault romániai üzemét remekül felfuttatta a Dacia Logannal. Tőle és az újabb egymilliárd eurós tőkeinjekciótól várják, hogy végre a Ladák is kelendőbbek legyenek. A Renault tehát fut a pénze után, miközben, a szkeptikus megfigyelők szerint, az Avtovaz a jövőben is a francia cég feneketlen hordója lesz.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.