Utolérte a hatalmi harc az Európai Parlamentet (EP) is: szokatlan módon nyílt verseny indult a frakciók között az EP megüresedő elnöki székéért. Az uniós ügyekkel foglalkozó Politico hírportál szerdán este Brüsszelben – első ízben – szervezett elnökjelölti vitaestjén heten feszültek egymásnak, ám csak azt lehet tudni, közülük ki az, aki semmi szín alatt nem fogja vezetni majd az EU egyetlen közvetlenül választott tagokból álló testületét.

Az EP fő ereje sokáig nagyjából ki is merült abban, hogy (jelenleg) 751 képviselőjét a tagországok polgárai választják meg. A 2009 decemberében hatályba lépő lisszaboni szerződés viszont jelentősen kibővítette a jogköreit, így a döntéshozatalban is erélyesebben hallatja a hangját a testület. A karakteresebb munkához pedig karakteres vezető dukált: ez lett az elnöki pozíciót 2012-ben elfoglaló Martin Schulz.

Martin Schulz az Európai Parlament plenáris ülésén..

MTI / EPA / Patrick Seeger

A német szociáldemokrata politikus viszont feladta a leckét, amikor november végén bejelentette: két ciklus után nem kívánja újrajelöltetni magát a 2017 januárjában esedékes EP-elnökválasztáson. Schulz abból sem csinált titkot, hogy egy másik voksolásra koncentrál, és Angela Merkel kancellár SPD-s kihívója szeretne lenni az őszre tervezett német parlamenti választáson. Erről azóta állítólag kénytelen volt letenni, arról azonban nem, hogy a német belpolitikai terepen folytassa.

A háttéralku

Távozása nem várt versengést indított el. A parlament szokásai szerint ugyanis Schulz pártja, a Szocialisták és Demokraták (S&D) ötéves regnálása után a másik meghatározó (a jelenleg legnagyobb) frakció, az Európai Néppárt (EPP) adná az elnököt. Erről 2014-ben alkut is kötött a két legnagyobb parlamenti erő a liberálisokkal. A „nagykoalíció” célja az volt, hogy semlegesítse az akkori EP-választások után megerősödött szélsőséges, EU-ellenes képviselőket – főleg a harmadik számú frakcióvá előlépett Európai Konzervatívok és Reformerek csoportját.

2014-ben azonban egy újabb tradíció is született: a szuperjelölt intézménye. Az Orbán Viktor által is élesen bírált rendszer lényege az, hogy az Európai Bizottság elnökét az a pártcsalád delegálhatja, amelyik a legtöbb mandátumot nyeri el az EP-választásokon. És itt a bökkenő: a szuperjelöltet is az EPP jelölte.

De Jean-Claude Junckeren kívül az EU harmadik fő intézményének, a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsnak az élén is egy jobbközép politikus, a lengyel Donald Tusk áll. Ez apró hiba lett a rendszerben, a 2014-es frakcióközi megállapodás megkötésekor ugyanis még arra lehetett számítani, hogy a szociáldemokrata Helle Thorning-Schmidt lesz az Európai Tanács elnöke.

Az EU döntéshozatali rendszerét a bonyolultságnál már csak a kényes egyensúlyra való törekvés jellemzi jobban. Úgyhogy most – a konzervatív túlerő ellensúlyozásaként – minden frakció elérkezettnek látta az időt, hogy ellenjelöltet állítson a korábban még tuti befutónak tartott EPP-s Antonio Tajanival szemben. A jelöltállításban persze semmi újdonság nincsen, abban annál inkább, hogy a jövő keddi voksolás előtt néhány nappal még mindig nem lehet tudni, a kihívók közül végül ki lesz a befutó. Különösen, hogy az S&D-s Gianni Pittella jelölése után a múlt héten a negyedik legnagyobb erő, a liberális ALDE-frakció is beszállt a ringbe, ráadásul ők egy erős figurával, Guy Verhofstadt volt belga kormányfővel.

Gianni Pittella, Guy Verhofstad és Antonio Tajani, az Európai Parlament elnökjelöltjei a Politico brüsszeli vitáján 2017. január 11-én.

AFP / Emmanuel Dunand

Kemény jelölt

Verhofstadt személye azért is érdekes, mert ő felel az EP-ben a Brexittel kapcsolatos tárgyalásokért. Hogy ezt a szerepet mennyire komolyan veszi, jelezte is, kijelentve, ha az Európai Bizottság és a tagországok kihagyják őket az egyeztetésből, párhuzamos egyeztetést kezdenek a brit kormánnyal. (Persze nem csak az EP igyekszik biztosítani a helyét a sorsdöntő tárgyalásokon, a júniusi brit népszavazás után a bizottság és a tagországok között is volt némi feszültség azzal kapcsolatban, ki viszi majd a prímet.)

A magyar kormányfőt is éles szavakkal bíráló Verhofstadt Schulznál is karakteresebb elnöke lehet az EP-nek – már ha megőrzi kemény stílusát. A jelölti vita legérdekesebb pillanatát mindenesetre ő szolgáltatta, amikor azt kérdezték tőle, mire gondolt, amikor – néhány nappal az után, hogy kampányvideójában „a hidak építését” ígérte – megakadályozta, hogy az olasz populista Öt Csillag mozgalom belépjen az ALDE-frakcióba. „Egy nagy túróst, azt gondoltam” – vágott vissza a belga politikus.

Ha megválasztják, Orbán Viktor újabb ellenfele jut vezető pozícióba az EU-ban, ám ezt, Verhofstadt stílusa miatt sem lehet biztosra venni. Ahogy a többiek győzelmét sem. Sokan feltételezik, hogy valamiféle háttéralku születik a frakciók között: logikus, hogy a baloldal és a liberálisok fognak össze, ám a két „ellenzéki” erő cáfolta, hogy ilyesmire készülnének. A brüsszeli vitán a tagadók kórusába beszállt az összes többi jelölt is.

Nagyjából a többi témával kapcsolatban is egyetértettek: változást ígértek, határozott fellépést a Brexitről folyó tárgyalásokon, és ehhez is a parlament súlyának erősödését várták el. Vagyis pont úgy viselkedtek, mint ha az EP még mindig a korábbi szürke intézmény lenne.

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be a következő fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól.

Európai Parlament