És akkor megmondanák nekünk, mit ne lájkoljunk

Gyanúsított lett Horváth Andrásból, inog az Alexandra könyvbirodalom, óriási osztrák-magyar meccs megy a fuvarosoknál. Antall József fia szintet lépett, meg akarja mondani, mit ne lájkoljanak a Facebookon a beosztottai. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

  • hvg.hu hvg.hu
És akkor megmondanák nekünk, mit ne lájkoljunk

Gyanúsítottként idézte be az egykori adóhatósági dolgozót, Horváth Andrást a rendőrség. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2013 novemberében jelentette fel Horváthot, aki a többi között azt állította, hogy a hatóság elnéző a kiemelt adózókkal, erre pedig – az elhíresült zöld dossziéban – bizonyítékai is vannak. Aztán decemberben is feljelentették a korábban náluk kockázatelemzőként dolgozó férfit hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt. A Horváth dossziéjában szereplő ügyek közül csupán egynek a vizsgálata hozott vádemelést. Az összes többivel kapcsolatban azzal állította le a rendőrség a nyomozást, hogy nem történt bűncselekmény.

--- voting control ---

Matyi Dezső, az Alexandra könyvesbolthálózat, illetve a mögötte álló kiadó és kereskedőhálózat tulajdonos-vezetője levelet küldött jó néhány könyvkiadónak és viszonteladónak arról, hogy nem tud fizetni. Arra hivatkozott, hogy nagykereskedelmi cégének, a Könyvbazár Kft.-nek 3,8 milliárd forinttal tartozik egy cég, amely többszöri ígéret és egyezkedés ellenére sem hajlandó fizetni, így ő sem tudja kiegyenlíteni a fennálló tartozásait.

A piac legnagyobb könyvkereskedői közül a Líra és a Kossuth azonnal úgy döntött, hogy visszahívja könyveit az Alexandra bolthálózatból, ezeket a boltokat látja el könyvvel a Könyvbazár Kft. A Libri még tárgyal a Könyvbazárral. Ha nem történik csoda, az említett kiadókhoz köthető mintegy 3 ezer cím hiányát nem éli túl a hálózat. A piaci szereplők által több mint 3 milliárd forint közelébe becsült tartozást pedig a jelek szerint nincs miből kifizetni.

--- voting control ---

Nem akar senki karrierjének útjába állni, mindenki kilépő papírját aláírja – üzente egy zárt Facebook-csoportban a közpénzből fenntartott Antall József Tudásközpont vezetője, Antall Péter (Antall József fia) azoknak, akik nem támogatják a 2024-es budapesti olimpia tervét, és ezt nyilvánosan, például egy lájkolással is jelzik.

„Amennyiben az intézménynek van egy kötelező erejű belső szabályzata, amelyben tiltják munkaidőben a facebookozást, úgy az említett lájkolás akár felmondási ok is lehet, már ha munkaidőben történt. Ez esetben lényegében mindegy, hogy milyen posztot lájkolt a dolgozó, a felmondási ok a szabályzat megszegése, vagyis a facebookozás ténye. Ha azonban mindezt munkaidőn kívül teszi a dolgozó, akkor a szankcionálás alkotmányos alapjogba ütközik, ugyanis ez már a szabad véleménynyilvánítás korlátozásának minősül. Tehát utóbbi esetben nem vezethet a „lájkolás” felmondáshoz. De ha a belső szabályzat nem tiltja a facebookozást, akkor a munkaidőben „elkövetett” lájkolás sem lehet az elbocsátás indoka” – mondta az esettel kapcsolatban a hvg.hu-nak Dobos István szakértő.

--- voting control ---

A hét képe: A Manchester United lett idén a világ leggazdagabb futballklubja, a Real Madridot taszította le a trónról.

MTI / EPA / Nigel Roddis

Háború van a nemzetközi fuvarozásban. A nyugati államok besokalltak az olcsó keleti konkurenciától és machinációitól. Ausztriában januártól az osztrák minimálbér megfizetésére köteleznek minden (például magyar) céget arra az időre, amíg a sofőrjei osztrák területen dolgoznak. A keleti államok cégei ezt nem tudják megtenni, mert kiszorították őket a zsírosabb nyugati üzletekből. A lépés az olcsó keleti konkurencia kiszorítására irányul, ezért áll a bál. A magyar társaságok egyelőre nem tudják, hogyan fogják ki a szelet az osztrák vitorlákból, de valamit ki kell találniuk, különben nagyon megbüntetik őket.

--- voting control ---

Nem volt engedélye, sem regisztrációja, mégis elkezdhette a működését a König Bank Zrt., amelyet most bezárattak. A bankot áprilisban hozta létre ötmilliós jegyzett tőkével egy szigetbecsei magánszemély, Benke Jánosné – írta korábban a Világgazdaság. A cégbíróság be is jegyezte a vállalkozást, mert a cégvezető szerint a tevékenységi kör alapján úgy ítélte meg, az elnevezése ellenére nem kell működési engedélyt kérnie a jegybanktól.

Két héttel az alapítás után a cég 33 milliárdra emelte alaptőkéjét, ez még az OTP Bank jegyzett tőkéjénél is több – az viszont akkor nem derült ki, pontosan milyen forrásokból jöhetett össze ez a hatalmas összeg. De az MNB most azt közölte, hogy a "piacfelügyeleti eljárásában nem azonosított olyan bizonyítékot, amely szerint a társaság ténylegesen üzleti kapcsolatot létesített volna valamely érdeklődővel". Senkit nem ért kár, a cég ugyanis a jegybanki vizsgálatig egyetlen ügyféllel sem tudott üzleti kapcsolatot létesíteni.

--- voting control ---

A Déli pályaudvarról átszállás nélkül eljuthatunk Rákoskeresztúrra, Gödöllőre vagy Csömörre, ha megvalósul az M2 és a HÉV összekötése, illetve kiépül egy új szárnyvonal, amelynek tervezésére most kapott megbízást a Főmterv. A Budapesti Közlekedési Központ már 2013-ban a nagy múltú tervezőcéget választotta ki, hogy csaknem félmilliárd forintért megvalósíthatósági tanulmányt készítsen. A mostani tenderen ugyancsak a Főmterv győzött, ennek a feladatnak az elvégzéséért viszont már kereken 5 milliárd forint üti a markát. És ez még csak a tervezés.

--- voting control ---

Részben az alvó számlák tulajdonosainak megtalálása érdekében, részben pedig a banki törvényekben életbe lépő változások miatt Svájc egy külön weboldalt indított 2015 decemberében, ahova feltöltik azoknak a számlatulajdonosoknak a nevét, nemzetiségét és lakhelyét - ha ismert, születési évet -, akikkel a bankok már legalább 60 éve elvesztették a kapcsolatot és kontójukon minimum 500 svájci frank van - írja a Portfolio. A svájci bankszövetség becslései szerint 4000 ilyen számla lehet, amelyből 2900-on összesen nagyjából 52 millió svájci frank lehet.

--- voting control ---

Ha ezt a cikket érdekesnek találta, van még: kövesse és ha tetszik, ossza meg ismerőseivel a gazdasági rovat Facebook-oldalának bejegyzéseit!

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.