Felér egy lórúgással az az injekciós mixtúra, amelyet a kormány a gazdaságba fecskendez, hogy a választások előtt felpörgesse a tempót. Van benne minden, ami kell: központilag diktált és elvárt béremelés, az uniós programokra szánt pénzek erőltetett kifizetése előre, előlegként, az uniós elvárásokkal dacoló költségvetési lazítás és folyamatos enyhe monetáris kondíciók, no és verbális noszogatás is bőven. Saját ösztönzőit kissé túlértékelve a nemzetgazdasági tárca mert nagyot álmodni: tavaly decemberben 4,1 százalékos gazdasági növekedést jövendölt az idei esztendőre. Ám ezzel a véleményével kis híján egyedül maradt a placcon. Az elemzők többsége óvatosabb, kivéve a Pénzügykutatót, és csütörtökön közzétett inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank is csak 3,6 százalékos prognózissal állt elő.

Pedig a jegybankra igazán nem jellemző a pesszimizmus. Olyannyira, hogy fő közgazdászai tavaly még december közepén is 2,8 százalékos növekedést vártak – 2016-ra. Amikor pedig arról faggatták őket az elemzők és az újságírók, vajon mire alapozzák ezt a nagyszerű, a piaci várakozásokra rácáfoló adatot, hiszen a január-szeptemberi időszak számaiból 2,8 százalékos növekedés sehogy sem jöhet ki, azt a választ kapták, hogy ez egy elméleti újítás eredménye. Azt feltételezik, hogy a KSH majd utólag korrigálni fogja az előzetes GDP-adatokat, felfelé, ami máskor is előfordult. E tapasztalatok alapján az MNB nagy bátran az utólagos korrekciót is beszámította saját merész GDP-prognózisába. A jegybanki újításra decemberben a nemzetgazdasági miniszter a maga csendes stílusában megeresztett egy-egy szarkasztikus megjegyzést – és neki lett igaza.

Varga Mihály

MTI / Bugány János

A KSH előzetes adatai alapján a növekedés ugyanis mindössze 2 százalék volt tavaly. Az MNB azonban köti az ebet a karóhoz, és továbbra is azzal számol, hogy „a 2016. évi növekedést a KSH a historikus adatok alapján még felfelé revideálhatja, amely által prognózisunk a revideált tényadat körül alakulhat”. Legalábbis ezeket az ékes magyar mondatokat írták le a mostani Inflációs jelentés szerzői. Viszont ennek némileg ellentmond, hogy a korrekciós tényezőt ma már lefelé korrigálja az MNB, így csak szerény 2,2 százalékos növekedést számolt ki 2016-ra. Nem 2,8 százalékot. A 2 százaléknál persze ez is több. A prognózisa és a tények közti különbséget pedig azzal magyarázza, hogy „az EU-s pénzek reálgazdasági szempontból is effektív – azaz nem előleg típusú – kifizetése érdemben elmaradt korábbi várakozásunktól”. Ezzel azt is állíthatná, hogy a kifizetési hajsza szempontjai diadalmaskodtak az észszerűség fölött.

De fenébe a tavalyi évvel, tekintsünk előre. A Századvég 2017-re az MNB prognózisával egyező, 3,6 százalékos növekedést feltételez, 2018-ra pedig 3,4 százalékost. Ezzel szemben a CIB Bank csupán 2,7, illetve 2,2 százalékot, magyarán: átmeneti gyorsulásra, majd lassulásra számít. Ezt Trippon Mariann vezető elemző a gazdaság gyenge, 2 százalék körüli potenciális növekedésével, valamint a gazdaságot övező külső és belső bizonytalanságokkal magyarázta. A GKI az idei évre 3,2 százalékra tippel, a kormány iránti elfogultsággal nem vádolható Pénzügykutató pedig 4,2 százalékos jövendölésével lepte meg az elemzői köröket, mégpedig „a parlamenti választásokra készülő kormány keresletélénkítő politikájának köszönhetően”.

Rég szóródtak ennyire a kutatói prognózisok, ami a bizonytalanságok halmozódásáról tanúskodik. Ezek között külső tényező is van bőven. A legnagyobbak a Brexitet és Donald Trump politikáját övező kockázatok, de ide sorolható a világpiaci kőolajárak változása is. A GDP belső összetevői is billegnek, a pontos tipphez legalább három tényezőt kellene telibe találni: a beruházásokat, a béremelések hatását a háztartások fogyasztására, illetőleg azt, hogy a megugró belföldi kereslet milyen mértékben rontja le a külkereskedelmi többletet.

Fülöp Máté

Kezdjük a keresetekkel, mert a minimálbérek 15, a garantált bérminimum 25 százalékos központilag diktált emelése alaposan megbolygatta a munkaerőpiacot. Ezen kívül az egyre általánosabbá váló munkaerőhiány hatása is érződik, a tehetősebb vállalkozások valósággal egymásra licitálnak a megfelelő munkavállalók elcsábítása érdekében. Az MNB a bruttó átlagkereset 9,1 százalékos növekedésével számol, és ezzel nem lóg ki a sorból: a GKI 9 százalékossal, a Pénzügykutató 10 százalékossal, a Századvég annál is nagyobbal kalkulál. Ebből vesz le legfeljebb 3 százalékpontot az infláció, így a keresetek vásárlóereje az idén uszkve 6-7 százalékkal javulhat. Mindez élesen felveti a január óta sokszor felhánytorgatott kérdést: mi lesz a nyugdíjakkal. Hiszen a kormány csupán 1,6 százalékos inflációt álmodott meg, és a nyugdíjakat csak ilyen mértékben növelte, vagyis ősszel utólagos emelésre lesz szükség. Ezzel együtt furcsán mutat majd, ha a keresetek vásárlóereje 6-7 százalékkal nő, a nyugdíjasoké pedig nullával.

Nagyobb a bizonytalanság a beruházások körül. Tavaly húsz százalék volt a csökkenés, vagyis ötödével kevesebb invesztíció történt, mint 2015-ben. Erre senki nem számított. Az állami beruházások szinte összeomlottak. Az ok persze ismert, az uniós támogatások folyósításának akadozása. Így most csak azt kellene megálmodni, Brüsszel mennyire gyorsítja fel a kifizetéseket az idén. Az MNB úgy véli, a beruházások tavalyi zsugorodásának nagy részét vissza lehet pótolni, és 13,2 százalékos bővülésre számít. Még rajta is túltesz a Pénzügykutató a maga 16 százalékos tippjével. A GKI ezzel szemben csak az invesztíciók 8 százalékos emelkedését feltételezi, a Századvég pedig ennél is óvatosabb. A 20 százalék alatti, azt legfeljebb alulról súroló beruházási ráta aligha alapoz meg a következő évekre lendületes gazdasági növekedést.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke

MTI / Mohai Balázs

A magyar gazdaság fő hajtóereje bő fél évtizeden át az export volt. Ez most változóban van, a kormány a belföldi kereslet felpörgetésével próbálkozik. Ennek egy része a hazai termelés iránt támaszt keresletet, a másik része azonban az importot gyorsítja fel. Ezzel a tavalyi – amúgy imponálóan nagy – kiviteli többlet a külkereskedelemben biztosan mérséklődni fog. A kérdés csak az, hogy mennyire. „A magyar exporttöbblet emelkedése mintegy 0,6 százalékponttal járult hozzá a tavalyi 2 százalékos GDP-növekedéshez”, összegzi a GKI, és számszerű prognózisa szerint az aktívum 9,9 milliárd euróról 9,3 milliárd euróra apad az idén. Nagyobb egyenlegromlást feltételez a Pénzügykutató, amely 8,7 milliárdos idei többlettel kalkulál. A legkevésbé bizakodó CIB Bank szerint a kiviteli többlet a tavalyi 9,9 milliárd euróról 8,3 milliárdra, majd egy évvel később 7,3 milliárdra zuhan. Ez a magyarázata annak, hogy a beruházások és a háztartási fogyasztás meglódulásának a CIB elemzői kisebb GDP-gyorsító hatást tulajdonítanak, mint pályatársaik.

Vészhelyzetet a prognózisok egyike sem feltételez, azt viszont az elemzők itt-ott bekalkulálják, hogy a magyarországi üzleti klíma továbbra sem lesz vonzó. Ezt mutatja egyébként a hipermarketláncok elleni újabb háborúskodás és a reklámadó kulcsának megemelése is. Mintha a kormányban megerősödött volna az a meggyőződés, hogy az Európai Bizottságot leköti a Brexit és saját jövőképének megalkotása, és kényszerűségből elnézi a magyar kormány versenytorzító, protekcionista döntéseit. Márpedig ezekből eddig is volt bőven, maradt is, bár némelyiket Brüsszel szinte azonnal visszalőtte. Ez azonban nem változtat azon, hogy az üzleti környezet további züllesztése, a multik helyett a helyi klientúra preferálása önmagában is kétségessé teheti a kormány szép reményeit – hiába ad lórúgásnyi ösztönzést a gazdaságnak.