Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Moszkvának feltűnt, hogy az idén jelentősen nőtt az Oroszországba irányuló szerb zöldség- és gyümölcsexport. A gyanú szerint Szerbia az Európai Unió országaiból is szerzett be árut és azt szállította tovább Oroszországba, noha Moszkva tiltja az EU-ból származó termékek bevitelét.
Moszkva ezért azt kérte Belgrádtól, hogy október 2-ig közölje, mekkora területen találhatók zöldség- és gyümölcsültetvények, és így bizonyítsa, hogy az árut nem máshonnan szerezte be – írja a Politika című belgrádi lapra hivatkozva az MTI.
Branislav Nedimovic szerb mezőgazdasági miniszter megerősítette az értesülését, és közölte: a jövő hétfőig minden kért információt továbbítanak Moszkvának. Hozzátette: tény, hogy növekszik az Oroszországba irányuló export, ennek oka viszont az, hogy egyre nagyobb területen termelnek zöldséget és gyümölcsöt, egyre többen foglalkoznak ugyanis mezőgazdasággal Szerbiában.
Júliusig Szerbia 211 millió dollár értékben szállított mezőgazdasági terményeket az orosz piacra, ami 30 millió dolláros növekedést jelent a 2016-os első feléhez képest.
Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint azonban Moszkva nem véletlenül kérte be az adatokat, és feltehetőleg elsősorban az alma reexportját tartja valószínűnek. Mint mondta, tavaly a hivatalos adatok szerint 220 ezer tonna almát szállított ki Szerbia, amelynek 75 százaléka az orosz piacra került. Ez óriási növekedésnek számít, tíz évvel korábban, 2006-ban ugyanis Szerbia összesen 35 ezer tonna almát tudott exportálni. A nyilatkozó szerint igaz, hogy növekedett a mezőgazdasági területek száma, és jobb a termény minősége, viszont a nem hivatalos adatok szerint az alma 15-25 százalékát külföldről, főleg Lengyelországból importálja a nyugat-balkáni ország, és ezt az árut is továbbszállítja Oroszországba.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.