Madonna és Ryan Gosling is ezt hordja: a pécsi kesztyű diadalútja Hollywoodig
Kesztyűt kerestünk, és Európában egyedülálló kesztyűkészítő közösséget találtunk Pécsett. Nappabőrök és sztárfotók között néztük meg, hogyan készül el az a ruhadarab, amelynek a legyártásához kilenc ember kell, de egyre kevesebben vállalkoznak rá.
„Pár éve alig lehetett Madonnát látni vörös autóskesztyű nélkül, a feltűnő ruhadarabot még egyik turnéján is viselte. A gond csak az volt, hogy az a koncert közben mindig olajos lett, ezért a fellépések után dobta is ki a művésznő. És egyszer hajnali kettőkor jött a telefon: azonnal szükség lenne vagy harminc párra, mert már csak kettő maradt. Fél egykor indul Pécsről a FedEx, addigra kész volt a harminc pár, másnap hajnalra pedig már ki is ért Kaliforniába a szállítmány.”
Hornicz Bernadett, a Karma kesztyűket készítő pécsi társaság kereskedelmi igazgatója mesél műhelyük közepén, Madonna fotója előtt. A rögtönzött tablón ott van az énekesnő mellett Ryan Gosling is, ahogy a Drive – Gázt! című kultuszfilmjében mereven bámul a volán mögül. Kezén a barna autóskesztyű szintén az itteni mesterek keze munkája. „Mindig tudtuk, hol mutatták be éppen a filmet: a premier után ott ugrott meg hirtelen a kereslet a kesztyű iránt.”
A Karma egyike annak a nyolc cégnek, amelyik ma Pécsett a hagyományos módszerrel gyárt bőrkesztyűt. Bár alapvetően mind divatkesztyűt készítenek, piacaik között vannak eltérések. Horniczék például a magyar származású Gáspár Dórának szállítanak, az ő kaliforniai cégének kesztyűi – Gaspar Gloves márkanéven – rengeteg hollywoodi szuperprodukcióban és még több szupersztár kezén bukkannak fel Madonnától Ryan Goslingig, vagy Batmantől Lady Gagáig.
Ami közös bennük, az a módszer, amely több mint 150 éves hagyományt követ: kizárólag kézi szabással, kézzel vagy kézi varrógépekkel készítik el, saját márkanevük mellett pedig a Pécsi Kesztyű Klaszter tagjaiként egy közös védjegyet is használhatnak – persze akkor, ha saját maguk árulják a termékeket.
A fő vásárlók ugyanis inkább olyan nyugati márkák, mint amilyen a Doroty Gaspar Gloves. De készültek itt már kesztyűk a Diornak, a Coach-nak és több királyi családnak is – és ezen még az sem változtatott, hogy a rendszerváltás előtt a cég állami tulajdonban, gigantikus bőrös céggé felpumpálva működött.
Mit is kapnak a pénzükért?
De miért is olyan különleges az a ruhadarab, amelyikből Madonna több tucatot fogyasztott el, a gyártók viszont – mint Marczi Gábor, a Pécsi Kesztyű Klaszter elnöke mondja –
inkább azon bosszankodhatnak, hogy bejön egy vevő egy 15 éves kesztyűvel, és azt mondja, ez még teljesen jó.
A pécsi kesztyű jellegzetessége az, hogy kézre simul a jobbára báránybőrből varrt ruhadarab. Érthető, hogy legnagyobb kincs itt az alapanyagraktár – mutat körbe Hornicz Bernadett: az olasz bárány nappabőrön kívül van itt szarvas, rénszarvas, de olyan különlegesség is, mint a peccary. Ez utóbbi egy dél-amerikai sertésfajta bőre, amely valamivel vastagabb a báránynál, mégis rugalmas és puha, a látható szőrtüszők pedig érdekes mintázatot adnak neki.
Tapintásra minket, laikusokat mégis a díszítésnek használt orylag szőrme varázsolt el a legjobban. A házinyúlfajtát a nyolcvanas évek végén Franciaországban tenyésztették ki, és a legsűrűbb, egyben a legfinomabb szőrmék egyike az állaté – igaz, egy ilyen kesztyű ára már 35-40 ezer forintnál kezdődik, míg egy báránybőrből készült pár ennek a harmadáért-feléért is kapható.
És hogy mi a pécsi kesztyű titka? Leginkább a szabás módja. Először benedvesítik a bőrt, majd kézzel megnyújtják, ami nem csak a megfelelő rugalmasságot biztosítja, de azt is, hogy a hordás során ne nyúljon tovább a kesztyű.
Ehhez nem csak erős kéz kell, de a szabásznak azt is éreznie kell, mikor jó az anyag – mellesleg a kivágásnál azt is figyelembe kell vennie, hogy a jó kesztyű mintázata szimmetrikus és egyforma, miközben a bőrök mindegyike egyedi.
A kivágott darabokat aztán préselik, majd mindegyik kap egy sorszámot. Ezt követően illesztik össze a kesztyűket, egy részüket kézzel, de többnyire a kézi varrógépek valamelyikével. Ezek a masinák nagyjából annyit változtak az elmúlt évszázadban, hogy ma már a láb ereje helyett motor hajtja őket – mondja Hornicz Bernadett. „Nemrég meghibásodott egy alkatrész, és amikor rendeltünk, annyit kérdeztek: ugye tudják, hogy ezt a típust 90 éve gyártották?”
A kesztyűnél apró darabokat illesztenek össze, és pontosan egy millimétert hagynak rá: „gondoljon bele, ha két milliméter a ráhagyás, az egy négy varrásvonallal összerakott ujjnál már majdnem fél centi mínusz, ilyen keskeny ujja senkinek nincsen!” – magyarázza Marczi Gábor. A varrást végzőknek nem csak pontosnak, de óvatosnak is kell lenniük, hiszen nincs javítási lehetőség: az egyszer átszúrt bőrt nem lehet bontani és újra összeilleszteni.
A varrás után kerül a bélés – többnyire gyapjú, kasmír vagy selyem – a kesztyűbe – itt megint ügyesnek kell lenni, hiszen kívülről nem látszódhat az összeillesztés nyoma. Ezután kerül a kesztyű a „csinosító részlegbe”, ahol benedvesítik, préselik, aztán vasalják is, így kerülhetnek a boltba fényes és sima kesztyűk.
Viszlát, aranykor?
Egy ilyen kesztyűhöz kilenc ember kell – mondják Pécsett, a Karma Kesztyűnél pedig 30-35 ember készíti a ruhadarabokat, tavaly 28-30 ezer párat. Hornicz Bernadett azt mondja, tavaly megbolydult a piac itthon és külföldön is, idén pedig akár a 40 ezret is elérheti a termelés.
Persze volt ez százezer is, de a válság, a meleg telek és az orosz piac bedőlése is rontotta a helyzetüket. És természetesen az, hogy ők 25 eurónál olcsóbban nem tudnak legyártani egy pár kesztyűt, amit több megrendelő sokall.
Kézműves gyártókat már Nyugat-Európában se nagyon találni, pedig a pécsi kesztyű technológiája is onnan származik. Más kérdés, hogy az akár több száz euróért kínált ruhadaraboknak ott sokkal könnyebben találnak vevőt, így inkább a forgalmazókat kell meggyőzniük a pécsieknek arról, hogy ne a Távol-Keleten próbálkozzanak a gyártással, hanem az ő műhelyükben. „Több olyan partnerünk is volt, amelyik elvitte Kínába a gyártást, mert az gazdaságosabbnak tűnt, de pár éven belül kiderült, hogy a vevők nem tolerálják az alacsonyabb minőséget, így inkább fel is hagyott a kesztyű forgalmazásával” – mondja Marczi Gábor.
Mégsem panaszkodnak a gyártók, hiszen a tavalyi év nem csak a Karmánál volt kiemelkedően jó. Volt olyan cég, amelyiknek 20 százalékkal nőtt az exportja, de volt olyan is, amelyiknek a belföldi árbevétele ugrott meg 40 százalékkal. Mindezt úgy – emeli ki az elnök –, hogy a világpiac összességében nem is növekedett. És azt is túlzás lenne állítani, hogy hirtelen megnőtt volna a bőrkesztyűk népszerűsége.
De milyen áron?
A pécsiek mindenesetre igyekeznek népszerűsíteni a város nevét viselő nagy hírű terméküket. A Belvárosban 2011-ben nyílt egy kesztyű márkabolt. Marczi Gábor kezdeményezésére tavaly új helyre költözött az üzlet, amelyhez több gyártó is csatlakozott. A látványos üzlet felett pedig egy múzeumban állították ki a nagy állami kesztyűgyár egykori igazgatója, a 62 éve kesztyűsként dolgozó Marczi Mihály által gyűjtött relikviákat.
Létezett korábban is egy kiállítás a siklósi várban, ennek a nyolc éve bedobozolt anyagát szintén bemutatja itt a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A kesztyűgyártást meghonosító Hamerli család gyűjteményével és az 1948 utáni időszak gyűjtésével együtt ez eddig sosem látott mértékű átfogó bemutatása a pécsi kesztyűs szakmának.
A termék bemutatásánál azonban nagyobb gondja is a pécsieknek: a nyugat-európai átok, a kézműves munkaerő hiánya hamarosan őket is utoléri. Jelenleg nincs olyan kesztyűs a környéken, aki ha dolgozni akar, nem talál magának megfelelő munkát – mondja Marczi Gábor, aki azért hozzáteszi: ha a cégek meg akarják tartani a dolgozóikat, komolyabb béremelésre kényszerülnek.
Az utánpótlás azonban még úgy is súlyos problémát jelent, hogy volt, aki tavaly 30 százalékos béremelést adott a fizikai dolgozóinak. A klaszter egy oktatási programot is kidolgozott, a szakképzési koncepció kialakításakor azonban nem igazán vették ezt figyelembe. Így például azok, akik Horniczéknál töltik a gyakorlatukat, nem csupán kesztyűkészítést, de négy másik bőrös szakmát is tanulnak.
Ennek ellenére a Karmánál is rengeteg tanuló megfordult már, bár támogatást nem igazán kérnek ezért. „Rugalmatlan a rendszer, hiszen egy évig biztosítanunk kellene a foglalkoztatásukat a támogatásért, de mi van, ha két hét után kiderül, hogy nincs tehetsége ehhez a munkához?” – kérdezi Bernadett.
A dolgozók között a legnagyobb „kincs” a kesztyűket tervező technológus: „mi még jó helyzetben vagyunk, mert nálunk a negyvenes éveiben jár, máshol hetvenéves, és őt igazán nehéz pótolni, gépesíteni pedig ezt a szakmát sem lehet” – teszi hozzá a Karma kereskedelmi igazgatója.
Az ő cégüknél az elmúlt évtizedekben 30 ezer modell gyűlt össze. És hogy ebből mi most a divat? Marczi Gábor szerint most a szürke a menő, Hornicz Bernadett úgy tapasztalta, hogy webshopjukban inkább a színes kesztyűket keresik, de a megrendelőik még mindig inkább fekete darabokat kérnek. Itt azonban nincsenek olyan éles váltások, mint a ruháknál. Mint a klaszter elnöke fogalmaz: „amikor tervezünk egy kesztyűt, sosem számítunk arra, hogy szétkapkodják. Lehet, hogy öt év múlva is még ott lesz a kollekcióban, mi nem lehetünk felületesek”.
A bőr másfél évszázada |
A kesztyűkészítést Ranolder Péter indította el Pécsett 1762-ben, a pécsi kesztyű azonban nem hozzá, hanem Hamerli Jánoshoz köthető, aki 1861-ben nyitotta meg üzemét a városban. Hamerli tímár vándorinasként Nyugat-Európa városaiban járva tanulta ki a mesterséget, majd kesztyű és sérvkötő készítésére kapott engedélyt 21 évesen. A Kis-Flórián utcai műhelyt hamar kinőtték Hamerliék, ahogy János kesztyűi egyre nagyobb hírnévre tettek szert Monarchia-szerte. A kiegyezés idején már nyugati présgép és 50 varrógép segítette a munkát – az első lábhajtásos kesztyűvarrógépet éppen 1867-ben gyártották le. 1870-ben már 70 ezer kesztyű került ki a műhelyből. Az igazi virágkor azonban Hamerli János 1895-ben bekövetkezett halála után, a századfordulón jött el, fia, Ferenc nagyvállalattá tette a családi céget. A két világháború közötti nehéz időszak sem döntötte romba a társaságot, amely 1940-ben már négyszáz embernek adott munkát. A Hamerli-család az államosítással, 1948-ban veszítette el világhírű üzemét, a gyártás azonban folytatódott tovább, igaz, ekkor már a pécsi bőrgyárhoz csatolva. A brit bárány alapanyagot az ötvenes években sertéssel pótolták, és elképesztő ütemben növelték a gyár kapacitását: a hatvanas évektől több dunántúli városban is készül a pécsi kesztyű. 1981-ben már ezer embernek adott munkát a cég, a kezük alól egymillió pár kesztyű kerül ki. Ebben az évben készült ez a klasszikus reklám is: A hetvenes években bőrruhák varrásába is belefogott a cég, ám ez sem volt elég: a privatizáció idején már darabokban tudták csak értékesíteni a nagy múltú gyárat. A kilencvenes években csaknem harminc kesztyűgyártó volt még, ma Pécsett hét családi cég folytatja a kesztyűkészítést, a Zsolnay negyedben pedig látványmanufaktúra mutatja be a kézműves hagyományt. |
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
