Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Főleg az 50 évnél idősebbek, a budapestiek és a havi 250 ezer forintnál többet keresők tesznek félre pénzt a nyugdíjas éveikre.
A 24-55 év közti magyar lakosság 47 százalékának szerepel csak a pénzügyi tervei között valamilyen nyugdíjcélú megtakarítás. Azok körében pedig, akik rendelkeznek ilyen igénnyel, a többség, 61 százalék sikeresen félre is tud tenni nyugdíjcéljaira – derül ki az NN Biztosító reprezentatív felméréséből. A nyugdíjnál csak a vésztartalékképzés (70 százalék) és a lakásfelújítás (54 százalék) bizonyult elterjedtebb megtakarítási célnak.
A megkérdezettek 58 százaléka tud havi szinten félretenni valamekkora összeget: 34 százalék 20 ezer forint vagy afölött értékben, 25 százalék pedig legfeljebb 20 ezer forintot tud havonta megtakarítani valamilyen célra.
Leginkább három csoport tud vagy akar spórolni a nyugdíjas évekre: az 50 éven túliak, a budapestiek, illetve a 250 000 forint feletti jövedelemmel rendelkező háztartások.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Előfordult már, hogy egyszer csak azt érezte, megöregedett? Könnyen lehet, hogy ez nem csak szubjektív élmény volt.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.