Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
HVG: Ön mechanizmustervezésért kapta a Nobel-díjat, miért mélyedt el az amerikai választási rendszer tanulmányozásában?
Eric Maskin: Voltaképpen a választási rendszer is beletartozik a mechanizmustervezés témakörébe. Tavaly arra kértek, tiszteljem meg Amartya Sen kollégámat és barátomat egy írással; megpróbáltam olyasmit találni, ami kapcsolódik az ő műveihez. Az ugyancsak Nobel-díjas Sen korábban foglalkozott a többségi szabály elvével, igyekeztem az ő kutatásait továbbgondolni. Abból indultam ki, hogy az a jó választási rendszer, amelyik egyértelmű győztest ad, figyelembe vesz minden egyes szavazatot, és amelyik elkerüli, hogy a hasonló jelöltek kiüssék egymást, mert megosztják a híveiket. Mindhárom elvnek egyik választási szabály sem felel meg teljesen, de a többségi szabály áll hozzájuk a legközelebb. Ez érvényesül, ha a szavazó rangsorolja a jelölteket, hogy kit támogat elsősorban, ki nála a második és így tovább. Ha két jelölt van, minden egyértelmű: aki több szavazatot kap, az nyer. De ha több jelölt van, és csak egyre lehet szavazni, nem feltétlenül az az egyértelmű győztes, aki a legtöbb voksot kiérdemelte. Ha a választók rangsorolják a jelölteket, igazságosabb eredmény születik.
HVG: Ez már Donald Trump megválasztása előtt is foglalkoztatta, aki országosan jóval kevesebb szavazatot kapott Hillary Clintonnál?
E. M.: Hogyne. Trump győzelme éppen a jelenlegi választási rendszer hibáit mutatja. Ez a furcsa végeredmény az elektori rendszer miatt alakulhatott ki, mert az egyes államokban – néhány kivételtől eltekintve – a győztes mindent visz. De emlékezzen vissza az előválasztásra! Ez a relatív többség elvére épül. Mindenkinek egyetlen szavazata van, és az a jelölt nyer, aki a legtöbb voksot kapja – akkor is, ha nincs többsége. Ha három jelölt verseng, és az egyik 40 százalékot kap, a második és a harmadik 30-30 százalékot, akkor is az első nyer, holott nem zsebelte be a szavazatok többségét. Pedig lehet, hogy a két vesztes jelölt valamelyike népszerűbb a győztesnél, egy az egyben megverné őt. Csakhogy a hasonló jelöltek között megoszlottak a szavazatok. Ez történt a republikánus előválasztásokon, amikor a párt fő áramlatához tartozó Marco Rubio, Jeb Bush, John Kasich mellett megjelent egy kívülálló, egy extrém jelölt, aki azért nyerhetett, mert a sztenderd republikánus aspiránsok között szóródtak a szavazatok. Egy páros megméretésen a vesztesek közt feltehetőleg akadt volna, aki megveri Donald Trumpot. Ezt a torzítást a többségi szabály kiküszöbölhette volna.
HVG: Magyarországon legutóbb a győztes a voksok 45 százalékával kétharmados parlamenti többséget szerzett. El kellene oroznunk az ön ötletét?
E. M.: Több ország választási rendszerében előfordul, hogy a győztesnek nincs ugyan többsége, mégis a parlamenti helyek jóval nagyobb részét kaparintja meg. Volt példa erre Indiában, Franciaországban és Nagy-Britanniában is. Margaret Thatcher konzervatív pártja 1983-ban a szavazatok negyven százalékával is hatalmas többséget szerzett a brit parlamentben, mert a többiek között megoszlottak a szavazatok. Ez nagyon nem demokratikus, mert a kormányzás lehetőségét a többségnek kellene kiérdemelnie. A relatív többség szabálya mellett azonban gyakran az ellenkezője történik.
Eric Maskin. Torzító szabályok
Túry Gergely
HVG: Meg lehet erről győzni az amerikaiakat? Hiszen a változtatáshoz a politikai elit csaknem teljes egyetértésére volna szükség.
E. M.: Más országokról nem beszélnék, de az Egyesült Államokban lehetséges a változtatás. A választási rendszert ugyanis nem országosan állapítják meg, hanem az egyes államok szintjén. Most is vannak különbségek, Maine állam például 2016-ban elhatározta, hogy a szenátorok és a képviselők választása során áttér a jelöltek rangsorolására, ahogy én is javasoltam. Az én államom, Massachusetts is hajlik erre. Ha másutt meglátják, hogy ezekben a kísérleti államokban miképp működik ez a rendszer, áttérhetnek rá.
| Eric S. Maskin |
A mechanizmustervezés a közgazdasági elmélet „mérnöki” oldala. Azzal kezdődik, hogy megjelöljük a kívánt eredményt vagy a társadalmi célt, majd megvizsgáljuk, létezik-e megfelelő és megtervezhető intézményi vagy működési megoldás annak eléréséhez – jellemezte szakterületét a Nobel-emlékdíj átvétele után tartott előadásában Eric S. Maskin amerikai közgazdász. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia megosztott díját 2007-ben rajta kívül Leonid Hurwitz és Roger Myerson érdemelte ki, valamennyien ezzel a viszonylag új területtel foglalkoznak. A ma 67 éves Maskin azonban szívesen elkalandozott más irányokba is. 2003-ban például Kornai Jánossal és Gérard Rolanddal azt vizsgálta, miképp értelmezhető piacgazdasági viszonyok között is az a szocializmusban általános jelenség, hogy a vállalatok, cégek, intézmények rendszerint többet költenek, mint amennyi a bevételük, mert számítanak rá, hogy az állam kisegíti őket. Másik írásában pedig azt firtatta, miért nem csökkentette a globalizáció a jövedelmi különbségeket a feltörekvő országokban, megállapítva, hogy „markáns összefüggés van az egyenlőtlenség, valamint a szociális és politikai instabilitás között”. Az utóbbi években közölt tanulmányaiban, blogbejegyzéseiben pedig az amerikai előválasztási és elnökválasztási rendszer igazságtalanságait feltárva azok megváltoztatását szorgalmazta. A múlt héten Maskin a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott nyitó előadást a Kornai János 90. születésnapja alkalmából rendezett nemzetközi tudományos konferencián. |
HVG: A megválasztás módján kívül mi a baj Donald Trumppal?
E. M.: Azzal győzte meg az őt támogató embereket, hogy megígérte, jobbá teszi az életüket. Nem kárhoztatom a választóit, mert a többségüket húsz-harminc éve az út szélén hagyták. Ők azok, főleg a Közép-Nyugaton, akiknek megszűnt az állásuk, a béreik stagnálnak, sőt csökkentek, holott az amerikai gazdaság bővült. Ők valóban kiérdemlik a figyelmet. Trump azonban még nehezebbé tette az életüket, mert az egyetlen ügy, amelyet elnöksége első évében megvalósított, az adócsökkentés volt, ami főleg a gazdagoknak kedvez.
HVG: A mosógépek vagy a napelemek importjára kivetett vám nem nekik szól?
E. M.: Ez hosszú távon árt az országnak. Érthető, hogy sokan félnek a szabadkereskedelemtől, mert nem mindenki nyer vele, néhányan valóban elveszítik az állásukat. De erre nem a korlátozás a jó válasz, hanem a vesztesek kompenzálása. Mert az ország sokat profitál a szabadkereskedelemből. Nézzen csak Kínára! Az elmúlt harminc évben ebből a nagyon szegény országból a szabadkereskedelem révén lett közepes jövedelmű gazdaság.
HVG: Ma a kínai elnök a szabadkereskedelem és a globalizáció fő támogatója, legalábbis szavakban. Az Egyesült Államok elnöke pedig hajlik a protekcionizmusra. Mi történik itt?
E. M.: A kínaiak tudják, mit köszönhetnek a szabadkereskedelemnek, míg nálunk azok, akik elvesztették az állásukat, a piacvédelemben bíznak. Pedig a munkahelyek megszűnése sok esetben nem is a globalizációval, hanem az automatizálással, a robotizációval függ össze. Donald Trump azonban a kínaiakat okolja, és persze a bevándorlókat, akik állítólag elveszik az amerikaiaktól a munkahelyeket. Ezzel rémisztgeti az embereket. Ha pedig eluralkodik a pánik, a választók elfordulnak a hagyományos jelöltektől, hogy kipróbálják azt, aki egészen újat akar. Csakhogy Donald Trump csaló, nem őket segíti. (Az interjú megjelenése óta indított Trump vámháborút a világ ellen, illetve külön is Kína ellen.)
HVG: Látta a plakátokat, amelyek azt hirdetik, hogy Soros György milliókat telepítene be Afrikából és a Közel-Keletről?
E. M.: Láttam, és ezt a vádaskodást nagyon sajnálatosnak tartom. Először is, Soros György nagyon sok jót tett, világszerte hatalmas összegeket fordított oktatásra, képzésre, a szabadkereskedelem előmozdítására. Másrészt a Soros elleni vádaskodás nagyon emlékeztet arra, ahogy Donald Trump a globalizációt, Kínát és a migránsokat teszi felelőssé mindenért. Pedig nem ők tehetnek a mai gondokról.
HVG: Valaminek mégiscsak történnie kellett a világban, hiszen a protekcionizmus, az idegenek elleni gyűlöletkeltés más országokban is erősödik!
E. M.: Ez igaz, vannak valódi feszültségek. Tíz éve rettenetes válságot éltünk át, ami az Egyesült Államokban és Európában mély recesszióba torkollott. Bár kijöttünk belőle, legalábbis statisztikai értelemben, hiszen a hazai össztermék ma nagyobb, mint a válság előtt, de a vagyon és a jövedelem eloszlása nagyon egyenlőtlen. Mégpedig a gazdagok javára; a közepes jövedelmű rétegek, a munkásosztály lemaradt.
HVG: Ez késői felismerés? A gyors növekedés éveiben nagyon kevés közgazdász figyelmeztetett ennek a veszélyeire.
E. M.: A gyors növekedés jó dolog, de arra is ügyelni kell, hogy az országban hogyan oszlik meg a jólét, mennyien és miként részesülnek a növekedés hozadékából. Az elmúlt negyedszázadban a közgazdászok erre nem figyeltek eléggé, nem vették észre, milyen komoly egyenlőtlenség alakult ki. Nem mindenki volt érzéketlen iránta, Hillary Clinton demokrata kihívója, Bernie Sanders például a kevés kivételek egyike. De erre nem a protekcionizmus a válasz. Hanem a szabadkereskedelem fenntartása, amit ki kell egészíteni azzal az erőfeszítéssel, hogy a megtermelt jövedelmet fair módon osszák el. Harminc éve elképzelhetetlen lett volna, hogy egy Donald Trump legyen az Egyesült Államok elnöke. Az ő megválasztása a növekvő egyenlőtlenséggel és a vele járó szociális és politikai instabilitással függ össze. Ha a vagyoni és jövedelmi különbségek mérséklődtek volna, nem Donald Trump lenne az elnök.
HVG: Innen vezet még út visszafelé, a régi értékekhez?
E. M.: Hogyne. Valamit kezdeni kell az egyenlőtlenséggel járó szociális feszültségekkel, de nem úgy, hogy korlátozzuk a szabadkereskedelmet, távol tartjuk a bevándorlókat, hanem jobb oktatással, képzéssel. Meg kell adni a lehetőséget azoknak, akik elveszítették az állásukat, hogy újra s újat tanulhassanak.
HVG: Piaci alapon vagy állami közreműködéssel?
E. M.: A kormánynak részt kell ebben vennie. De ez csak az egyik feladat, mert az adórendszernek is jobban segítenie kell a munkásokat. Régen a gazdagok sokkal több adót fizettek, mint ma, ám az egyes adósávok közti különbségek egyre csökkentek. A jövedelmek adóztatása során nagyobb progresszivitásra van szükség, és talán a vagyon megadóztatásától sem kell visszariadni. De szerintem fontosabb a képzés és a tanítás, már csak azért is, mert a nagyobb jövedelmek megadóztatása erőteljesebb politikai ellenállásba ütközik. Elvenni mindig nehezebb, mint adni. Ám az a realitás, hogy mindkettőre szükség van. Meggyőződésem, hogy egy olyan elnök, aki ezt megteszi, visszavezetheti az országot abba a világba, amely a liberális értékekre és a szabadkereskedelemre épült.
A cikk a HVG 2018/9. számában jelent meg.
