Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Michigan a 10. állam, amely engedélyezi a fű "rekreációs" célú használatát decembertől.
Az Egyesült Államokban tizedikként, a közép-nyugat államai közül elsőként Michigan legalizálta "rekreációs", tehát nem csupán orvosi célra a marihuanát. Az úgynevezett 1-es javaslat, amelyet a szavazók 57 százaléka támogatta kedden, kb. 70 gramm fű legális birtoklását, illetve térítésmentes átadását teszi lehetővé mindenki számára, aki elmúlt 21 éves.
Az új jogszabály ezenkívül lehetővé teszi mintegy 283 gramm marihuana otthon tartását, illetve 12 növény otthoni termesztését. Állami engedélyhez kötött a fű kereskedelmi célú termesztése és elosztása, amit 10 százalékos kiskereskedelmi adó terhel majd. Az egyes önkormányzatok ugyanakkor továbbra is dönthetnek úgy, hogy tiltják vagy korlátozzák a fűbizniszt saját határaik között.
Michigan államban 2008 óta legális az orvosi célú marihuana használata, azt annak idején a szavazók 63 százaléka hagyta jóvá. Mint arról beszámoltunk, nemrég Kanadában is legalizálták a marihuanát. A szenátusban júniusban elfogadott jogszabály kizárólag 18 évet betöltött személyekre vonatkozik, a kiskorúaknak történő elosztás és eladás továbbra is büntetendő.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.