Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába maradt valaki ugyanolyan rokkantsági állapotú, jobb értékelést kapott, emiatt megvonhatták a rokkantsági ellátása nagy részét – mondta ki az Alkotmánybíróság. Most ennek vége lehet.
Jogellenesen vette el a kormány 2012-ben a rokkantnyugdíjakat – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az Index szerint a testület úgy ítélt: olyan emberekről állapították meg, hogy jobban vannak, akik továbbra rokkantak voltak, csak egy új vizsgálattal jobb értékeket adtak nekik, erre hivatkozva pedig megvonták a rokkantsági ellátásuk nagy részét.
Az Alkotmánybíróság most arra kötelezte a bíróságokat, hogy a rokkantsági ellátás visszavágása miatt pereket indítók ügyében ne az új rendszerben kapott százalékos minősítéseket vegyék figyelembe, hanem azt, hogy az emberek egészségi állapota javult-e. A parlamentnek pedig 2019. március 31-ig új törvényt kell alkotnia.
Ahhoz, hogy 2012 után valaki rokkantsági ellátást kapjon az addigi rokkantsági nyugdíj helyett, egy felülvizsgálaton kellett átesnie. Ha úgy állapították meg, hogy javult az állapota, akkor kevesebb pénzt kaphatott. A kormány ezt akkor azzal indokolta, hogy sokan próbáltak csalni, csakhogy a valódi rokkantak is rosszul járhattak. Márpedig az Alkotmánybíróság szerint nem az emberek lettek egészségesebbek, csak átalakultak az értékelés szempontjai.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.