Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Bár ez számít az eddigi legalacsonyabb összegnek, sok más sportszervezet csak álmodhat ennyi pénzről.
A 2018/2019-es évadban összesen 2,3 milliárd forintnyi tao-támogatást hagyott jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak – írja az Mfor. A lap szerint azt, hogy mire is akarják Felcsúton az újabb milliárdokat elkölteni, egyelőre még nem lehet tudni, mivel az alapítvány még nem tette közzé a sportfejlesztési programját.
Az Mfor szerint bár más sportszervezetek jó esetben is csak álmodhatnak ekkora támogatásról, Felcsúton ez 2015 óta a legalacsonyabb tao. 2017-ben ugyanis közel 6,7 milliárd forintot hívtak le, 2016-ban 2,9 milliárdot, 2015-ben pedig 1,7 milliárd forintot. Viszont ez a most megítélt 2,3 milliárd forint később még gyarapodhat, tavaly például az eredetileg jóváhagyott 5,3 milliárd forint helyett végül a program kibővítésével 6,6 milliárdot gyűjtöttek össze a baráti cégek adójából.
A lap úgy számol, a felcsúti fociba 2011 óta mintegy 22 milliárd forintnyi tao-támogatás folyt be. Az alapítványt azonban önszántukból is támogatják gazdasági társaságok, egy korábbi összesítés szerint 2011 és 2017 között 16,1 milliárd forintot adományoztak a cégek Mészáros Lőrinc focialapítványának. Vagyis összesen 39 milliárd forint áramlott az 1800 lelkes település focijába.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A tanú című filmhez hasonlóan a kormány már azelőtt ítéletet hozott a volt MTA-s kutatókról, hogy a befogadásukról megszületett volna az ELTE döntése. Választásuk persze nem is nagyon volt.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.