Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
250 millió forintot kell megtakarítania az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2019-es költségvetésében van egy fontos pont, ennek értelmében a Bölcsészettudományi és a Természettudományi Karnak a felhalmozott hiányuk miatt karonként 250 millió forint megtakarítást kell végrehajtania többek között létszámleépítéssel – mondta a Magyar Időknek Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja.
Az ELTE egészének nincs hiánya (8 kar tartozik az egyetemhez), de a BTK és a TTK főleg alapkutatást végez, amely a világon sehol nem rentábilis, magyarázta Sonkoly, aki hozzátette: az oktatási államtitkársággal rendszeresen tudtak egyeztetni erről a kérdésről, egyetértenek abban, hogy meg kell tartani az ország első karának minőségi oktatói állományát. „Tehát azért, hogy ne csak a költségvetési mutató legyen az egyetlen szempont, abban maradtunk, hogy öt-hét százaléknál nem lehet több az elbocsátás. Ez az a maximális szám, amit el tudunk képzelni, mert rengeteg olyan szakunk van, ami nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is unikum.”
A területátengedésben is lesz megszorítás. „Ez azt jelenti, hogy kiürítünk irodákat, előadótermeket, amelyet a kancellária hasznosít” – így a dékán. A racionalizálást elfogadták, de azt is figyelembe kell venni, hogy hosszú távon növelni szeretnék a hallgatói létszámot, a tanárszakokon is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”