Káprázatos a panoráma a festői Primostenhez közeli tengerparti apartmanház teraszáról; a Nagy család még a tavasszal bérelt ki egy emeletet hét napra 850 euróért. Ha ugyanezt a nyaralást most kötnék le, a magyar fizetőeszköz gyengülése miatt húszezer forinttal többe kerülne. Nem spórolhatják viszont meg a tízezres nagyságrendű pluszkiadást az utazás költségeinél és a kinti vásárlásoknál. A forint májustól eurónként majdnem 20 forinttal gyengült, 30-cal a dollárhoz képest, s még egy kunáért is körülbelül négy forinttal többet kell adni.
Meglehet, mindez drámaian hangzik, de a helyzet – még – nem az. „Nincs pánik, három hét alatt gyengült a forint 320-ról 330-ra az euróhoz képest. Az értékvesztés fokozatos, de az iránya egyértelmű” – mondja Trippon Mariann, a CIB elemzője. S bár egyre több hazai és külföldi bankház jósol a közeli jövőben 340 forintos eurót, a CIB szakértője szerint az év végén ismét 320 forint körüli jegyzéseket láthatunk, mivel a magyar gazdaság fundamentumai alapvetően jók. Persze csak akkor, ha a Magyar Nemzeti Bank változtat eddigi magatartásán, és feladja a markánsan változó külső körülményeket figyelmen kívül hagyó, roppant laza, az alacsony kamatszinthez ragaszkodó monetáris politikáját.
Ám a jegybanki beavatkozásra – úgy tűnik – még várni kell. A Concorde elemzői szerint a régióban Magyarország fizeti a legkevésbé vonzó hozamokat a befektetőknek, a környékbeli jegybankok irányadó kamatai mind magasabbak az MNB 0,9 százalékos rátájánál: a csehek 1, a lengyelek 1,5, a románok 2,5 százalékot fizetnek. Jaksity György, a Concorde elnöke szerint emiatt öngerjesztő folyamat indulhat be: a leértékelés inflációhoz, az infláció pedig a már most is negatív reálhozamok további csökkenéséhez vezet, így még több befektető vonulhat ki a magyar piacról, még jobban gyengítve a forintot és így tovább. Jaksity – számos elemzőtársával ellentétben – nem tartja annyira jónak a magyar gazdaság alapvető paramétereit, ezért ő nem is lepődött meg azon, hogy a forint élen jár a gyengülésben.
A következményekre az Országgyűlés költségvetési bizottsága is kíváncsi lenne, ám Matolcsy György jegybankelnök nem megy el az ülésre. Az MNB hétfői közleményében azt üzente, hogy a testület elnöke, a Demokratikus Koalícióhoz tartozó Varju László „kizárólag politikai haszonszerzés céljából kezdeményezte a költségvetési bizottság összehívását, miközben a jegybanktörvény egyértelműen kimondja, hogy az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása”. A Jaksity által felrajzolt ördögi kör miatt azonban borulhat a jegybank 3 százalékos inflációs célja, holott az MNB még hetekkel ezelőtt is arra tippelt, hogy ezt csak 2019 közepére éri el. Abban szinte minden szakértő egyetért, hogy a forint tartós gyengesége – ha az árfolyam nem szakad be súlyosan – fél–egy éves távlatban 4–6 százalékosra gyorsuló dráguláshoz vezethet. Ezt pedig már azok is megsínylik, akik nem utaznak, nem tankolnak, nem vásárolnak euróért, dollárért az internetes áruházakban, és nem cserélik le az autójukat.
Míg a közvetlen hatásokat bárki rögtön megérzi, az áttételeseket – például az importcikkek drágulását – csak tippelni lehet. Néhány éve a jegybank vezető elemzői úgy kalkuláltak, hogy a 2008-as válság előtt a forint 1 százalékos leértékelődése 0,3–0,4 százalékponttal turbózta fel az inflációt, később azonban a gyér belföldi kereslet és a stabil nemzetközi környezet miatt csak 0,1–0,2 százalékponttal. Molnár György és Virág Benedek szerint „a forint/euró árfolyam inflációs hatása tartósan a válság előtt jellemző érték alá csökkent”. Ha ez igaz, akkor a közelmúltban bekövetkezett cirka 6,5 százalékos forintgyengülés legfeljebb 1–1,5 százalékponttal emelheti meg a májusban 2,8 százalékos inflációt. Csakhogy azóta sok víz lefolyt a Dunán, a gazdaságot a belső kereslet húzza, és Európa-szerte emelkednek az árak. Márpedig a közgazdasági álmoskönyvek szerint ha az emberek megtapasztalják az árak emelkedését, akkor a mostani – a jegybank által „horgonyzottnak” nevezett – stabil várakozásaik is felfelé mozdulhatnak el, ezzel is gerjesztve az inflációs folyamatot. A pénzváltók tapasztalatai szerint ez máris beindult, sokan mennek eurót vagy dollárt venni, akkor is, ha éppen nincs rá szükségük.
Az MNB elkésett a beavatkozással – értenek egyet ebben is a szakértők, hangsúlyozva, hogy minél tovább halogatja, annál erőteljesebb fordulatra kényszerül. Vagyis minél később lép, annál nagyobb mértékben kell belenyúlnia abba a bonyolult, nem szokványos jegybanki eszköztárba, amellyel „csak azért is” fenntartja az alacsony kamatokkal fűtött hitelboomot, támogatva a kormány által remélt, 4 százalék feletti gazdasági növekedést. „Nagy Márton alelnök nem olyan régen még arra sarkallta a népet, hogy vegyen fel hitelt, mert szinte nincs is kamat, s ez így is marad. Most a jegybanki vezetők valószínűleg ülnek egy sarokban, és drukkolnak, hogy ne szálljon el a forint. Mert amíg csak ilyen tempóban és eddig gyengül, akár még indokolható is, hogy nem avatkoznak be” – mondta a HVG-nek egy korábbi jegybanki vezető.
Az MNB minapi közleményében is az áll, hogy az árfolyam napi ingadozásaival nem foglalkoznak. Ugyanakkor a monetáris tanács legutóbbi, a június 19-ei ülése után kiadott közleménye elismerte, hogy a jelenlegi, hektikusan változó nemzetközi környezet „óvatosabb megközelítést igényel”. A monetáris eszközökön azonban jottányit sem szigorított, és ezt keddi nyilatkozatában teljes mértékben támogatta Varga Mihály pénzügyminiszter is. A testület csupán kilátásba helyezte, hogy a lazaság végét meghirdető Európai Központi Bank magatartása „jelentős hatást gyakorolhat” az MNB-re is. Az pedig valóban megjósolhatatlan, hogy hol alakul ki az árfolyam új centruma; lapzártánk óráiban például enyhe erősödést mutatott a forint, mintha csak a piaci szereplők kamatemelést tippeltek volna az őszi hónapokra.
Matolcsy György eljátszhatja ugyan, mintha a külvilág (a dollárhozamok emelkedése, az argentin, a török válság, a befektetők elfordulása a feltörekvő piacoktól) egyáltalán nem befolyásolná a magyar pénzpiacot, ettől azonban ez még nincs így. A magyar gazdaság külső sérülékenysége valóban lényegesen csökkent azzal, hogy az államadósságnak már csak az ötöde áll fenn devizában, és a lakosság devizahitelei is eltűntek. A piaci logika azonban egy nyitott gazdaság esetében könyörtelen. Az elmúlt hetekben emelkedésnek indultak azok az irányadó mutatók, amelyekhez a kereskedelmi bankok a saját kölcsöneik árát igazítják: a fix kamatozású hiteleknél mérvadó hosszú lejáratú állampapírok hozama, valamint a változó kamatozásúakra adott bankközi kamatok. Ezt követve több pénzintézet 0,25–0,3, de akár 0,5–0,6 százalékponttal is megemelte a lakáshitelek jellemzően évi 3–4 százalék körüli kamatait. Ez praktikusan annyit jelent, hogy egy havi százezer forintos részletet fizető, változó kamatozású hitelt törlesztő adós terhe – futamidőtől függően – havonta 3–5 ezer forinttal nőhet, de ha a kamatemelés folytatódik, s meghaladja az egy százalékot, tízezer forinttal vagy még többel is. Az eleve drágább fix kamatozású hiteleket pedig már nem is igen adják évi 5 százaléknál olcsóbban.
Meglehet, a változatlanul pörgő lakáspiacon ez most még nem fogja vissza az emberek hitelfelvételi kedvét. Ám az a veszély nagyon is reális, hogy kamatcsapda alakul ki, amelybe nemcsak a növekvő törlesztésekkel szembenéző adósok, hanem az MNB is beleeshet. A bankok bankja mérlegében is mínuszt okozhat, ha túl olcsón ad forrásokat a kereskedelmi bankoknak azért, hogy a piaci trenddel szembemenve, mesterségesen fenntartsa a relatíve olcsó hitelek világát. A piacról szerzett pénzért ugyanis egyszer csak neki is többet kell fizetnie. Annál biztosan többet, mint most, amikor az egynapos betétekből kevesebbet ad vissza, mint amennyit nála elhelyeznek, a kamat ugyanis mínusz 0,15 százalék.
Ám miközben a jegybank a külső kommunikációban nem adja fel ezt a stratégiát, a háttérben tett már óvintézkedéseket a kamatcsapda kivédésére. Ez azt mutatja, hogy a jegybankárok is tisztában vannak a kamatok elkerülhetetlen emelkedésével. Az első ilyen lépés az volt, amikor májusban arra biztatták a bankokat, hogy akár 15 évre fixálják a lakáshitelek kamatait (addig jellemzően öt, legfeljebb tíz évre tették ezt, főképpen az úgynevezett fogyasztóbarát lakáshiteleknél). Októbertől pedig a jegybank drasztikusan megszigorítja az úgynevezett adósságfékszabályokat, amelyekkel a fix kamatozású hitelek felé tereli az ügyfeleket. Az öt évnél rövidebb kamatperiódusú új jelzáloghiteleknél az adós összes havi törlesztése nem haladhatja meg rendszeres nettó jövedelme 25 százalékát (nettó 400 ezer forint felett a 30 százalékát). Az öt évnél hosszabb, de tíz évnél rövidebb kamatperiódusú jelzáloghiteleknél ez az arány a nettó jövedelem 35, illetve 40 százaléka lehet, csak a legalább tíz évre vagy a futamidő végéig fixált kamatozásúaknál marad a jelenlegi 50, illetve 60 százalékos limit.
A Matolcsy-féle jegybanknak azonban van egy sajátos, a világ jegybankjaira nem jellemző érdeke, ami amellett szól, hogy lehetőleg ne avatkozzék be a forint védelmében. A mérlegében lévő euró ugyanis forintban kifejezve többet ér, ha a forint gyengül, vagyis árfolyamnyereségre tehet szert. Széles játékteret ad ez neki, így futotta például 2014–2016-ban a Pallas Athéné alapítványokra ahelyett, hogy ezt a 260 milliárd forintot befizette volna a költségvetésbe.
„Most évi 10-11 százalékos bérnövekedésről beszélünk, aminek jelentős része elinflálódhat, ha a jegybank továbbra sem veszi komolyabban az inflációs nyomást” – mondta a HVG-nek egy szakértő. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az adószabályokat jövőre úgy tervezi átalakítani a kormány, hogy a munkaadók elforduljanak az elmúlt években népszerűvé tett béren kívüli juttatásoktól, egyes családok reáljövedelme akár tíz százalékkal is csökkenhet. Olyat azonban a jegybank nem tud lépni, ami mindenkinek jó – figyelmeztetnek a HVG által megkérdezett, többnyire név nélkül nyilatkozó szakértők. Ahhoz, hogy az MNB kézben tarthassa az inflációt és megőrizze a bérek vásárlóerejét, meg kellene állítania a forint gyengülését; csakhogy az ezzel járó kamatemelés árát azokkal a hiteladósokkal fizettetik meg, akikkel a kormány elhitette, hogy megvédi őket, s nem kerülhetnek újra bajba.
GYENIS ÁGNES
a.gyenis@hvg.hu
