Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Bloomberg milliárdosokat felsoroló listájának élén az Amazon alapítója.
823 millió dollárt bukott 2018-ban Mark Zuckerberg, a Facebook kitalálója - számította ki a Bloomberg, amely idén is közzétette az 500 leggazdagabb emberről készített listát. A Facebookot 2018-ban számos botrány rázta meg, így nem csoda a vagyonvesztés. Zuckergerg még így is a hetedik lett, az 52 milliárd dolláros vagyonával.
A lista élén az Amazon.com alapítója, Jeff Bezos áll, aki 1,8 milliárd dollárral növelte vagyonát, így az elérte a 125 milliárdot. A Microsoft alapítója, Bill Gates a második, 90,4 milliárddal.
Soros György a 197. a listán, 7 milliárdos vagyonával, amelyhez 2018-ban nem tett hozzá semmit.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.