szerző:
Andor László
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Van, aki nehezen emészti meg: a keleti bővítéssel nemcsak országok és piacok csatlakoztak az EU-hoz, hanem emberek – méghozzá egyenlő jogokkal. Ez a hozzáállás szüli az olyan visszataszító ötleteket, mint a migráns dolgozók otthon hagyott gyermekei után járó családi pótlék indexálása.

Mi vár ránk, mit kéne tenni?
A Beszélgetések a jövőről ötletgazdái a The Economist Open future cikksorozata hatására jutottak arra, hogy Magyarországon is meg kellene vitatni, milyen lehetőségeink vannak a következő évtizedekben. A HVG-ben és a hvg.hu-n fél éven át szakmai vita folyik egy-egy kiemelt témáról. A sorozat utolsó hónapjában a vita középpontjában a geostratégia, illetve a külpolitika áll. Szóljon hozzá ön is kommentben, vagy küldje el véleményét a [email protected] címre!
Friss cikkek a témában

Az elmúlt években összetorlódtak a munka világát átalakító, megatrendszerű változások, és sűrűsödtek a velük kapcsolatos viták is. Minden nap hallunk arról, hogy a digitalizáció és a  robotizáció drámai csökkenést okoz a foglalkoztatásban. Ez hozzáadódik ahhoz a jól ismert jelenséghez, miszerint a csökkenő születésszám miatt romlik az eltartottsági arány, emiatt pedig megrendülnek a jóléti rendszer pillérei. Ha ez nem lenne elég, aggódhatunk amiatt is, hogy az elvándorlás és az iskolázottsági szint emelkedésének megtorpanása csökkenti a hadrafogható, képzett munkaerőt. Ily módon a humán erőforrások eróziója a gazdasági növekedés akadályává válik: az európai társadalmak „ördögi körbe” kerülnek, vagy már kerültek is.

Vajon ezek a trendek valóban fátumszerűen érvényesülnek az európai országokban? És ha valóban mindegyik jelen van, akkor melyikük jelenti a legnagyobb kihívást, amellyel kapcsolatban a kormányoknak sürgős teendőik vannak: technológia, az idősödés vagy a migráció? És melyikre kell leginkább figyelnünk Magyarországon?

Nos, az új technológia által támasztott kihívások nagyjából hasonlóak az európai országok (EU-tagállamok) számára. Miközben persze az is igaz, hogy az eltérő gazdaságszerkezetből eltérő igények, a különböző szintű képzési és innovációs képességekből pedig eltérő lehetőségek és megoldási módok származhatnak. Ami az idősödést illeti, ott már erősebb és konkrétabb földrajzi aszimmetria is megfigyelhető. A keleti tagállamok alacsonyabb jövedelmi színvonalával rövidebb várható élettartam társul. Ami pedig az elvándorlás kérdését, illetve általában a migrációt illeti, itt az EU-n belüli áramlások és a kívülről jövő bevándorláshoz való etérő hozzáállás miatt óriási különbségeket találhatunk. De nézzük meg ezt a három kérdést sorjában!

A digitális (akkori szóhasználattal: mikroelektronikai) forradalom mint megatrend nem most kerül a szakirodalom – és a szélesebb körű társadalmi érdeklődés – fókuszába; szociológiai és közgazdasági hatásainak felmérése sem mostanában kezdődött. Nagyjából az 1970-es évek óta követi a tudomány mindazokat a technológiai változásokat, amelyek a tömeges számítógépesítés nyomán egyrészt egyfajta termelékenységi forradalmat jeleztek előre, másrészt viszont – időről időre – a nagyarányú munkahely-vesztéstől való félelmet okoztak. Ezt a félelmet csak fokozta, hogy az ipari munkahelyek számát egyidejűleg a nemzetközi munkamegosztás alakulása, tehát a globalizáció is erodálni kezdte a fejlett országokban.

A két hullám (globalizáció és digitalizáció) hasonlít annyiban, hogy egy-egy nagy átalakulást jelent, amely veszélyezteti a foglalkoztatás egyensúlyát Európában is. A különbség az, hogy míg az új nemzetközi munkamegosztás a globalizáció időszakában inkább a közepes képzettséget igénylő, főleg ipari munkahelyeket vitte el, most az alacsony képzettséget igénylő, szolgáltató és kisegítő munkahelyek kerültek a célkeresztbe. Ugyanakkor

itt kopogtat az ajtón a „mesterséges intelligencia”, vagyis a bonyolultabb, kreatívabb tevékenységek és szakmák robotok általi kiszorítása is.

Ráadásul a munkahelyek számának csökkenése csak egyike a technológiai változás potenciális mellékhatásainak. A létező kockázatok között kell említeni a számítógépesítés és mobiltelefónia kapcsolatát a mozgásszervi betegségekkel és egyéb ártalmakkal (a gerinc, az izületek és a szem számára megerőltető monoton munkavégzésből kifolyólag), a mobiltechnika és a munkaidő-rugalmasság pihenési és alvási szokásokra gyakorolt hatását (és ennek összefüggése a termelékenységgel), valamint az ICT-buborékban felnövő új generáció szocializációját is.

E kockázatokat illetően a kutatás is gyermekcipőben jár, pedig a kormányzati  válaszoknak is viszonylag hamar meg kellene születniük. Elvileg persze a fiatalok kormányzati segítség nélkül is lépéselőnyben vannak az új technológiák elsajátítása, és ezáltal a gyorsabb gazdasági érvényesülés tekintetében. A fiatalokra ugyanakkor jellemzőbb az olvasással töltött idő csökkenése, a kollektív érdekképviseletről való lemondás és a mobilitásból fakadó esetleges kiszolgáltatottság is, ami miatt egyáltalán nem biztos, hogy a magas szintű képzettség és a technika iránti affinitás megmutatkozik magasabb gazdasági teljesítményben.

A már korábban kibontakozott globalizációra és a napjainkban zajló technológiai korszakváltásra egyaránát igaz, hogy a fejlettebb országoknak érdemes a humántőke-beruházással válaszolni a kihívásra. A minőségi oktatáshoz való általános hozzáférés, képzés megfelelő reformja az egyik fontos terület, ahol a kormányzás reagálhat a technológiai változásokra. Azok az országok, amelyek Európában ezt az utat járják (pl. Hollandia, Svédország), ki is tudtak törni az „ördögi körből”: élen járnak a technikai innovációban, de meg tudják őrizni a magas szintű foglalkoztatást és a szociális kohéziót is.

Ha Európán kívülre tekintünk, Japán példája kell, hogy elgondolkodtassa azokat, akik szerint a robotok elterjedése akadálya a teljes foglalkoztatásnak. A kelet-ázsiai robot-nagyhatalom munkaerő-piaca feszített, minden lehetséges eszközzel ösztönzik az időskori munkavállalást (és főleg a nők nagyobb aktivitását).

A munkaerő-hiány ugyanakkor folyamatosan fenntartja a robotok iránti nagy keresletet is.

Japán és Európa közös kihívása a demográfiai változás, egészen pontosan a társadalom idősödése. Európában megkezdődött az a korszak, amikor évről évre többen lépnek ki a munkaerő-piacról (nyugállományba), mint ahányan belépnek oda. Ha valamilyen technológiai vagy innovációs forradalom a termelékenység robbanásszerű javulását eredményezné, úgy nem lenne szükségszerű, hogy az idősödés az aktív életszakasz meghosszabbodásával, a nyugdíjba vonulás késleltetésével járjon. Mivel azonban ezt a robbanást se a digitalizáció, se a robotizáció nem hozta meg ez idáig, minden országnak valamilyen módon erősítenie kell a várható élettartam és a nyugdíjkorhatár közötti kapcsolatot, amellett, hogy más formában is (pl. több öngondoskodással, korai ösztönzők bevezetésével) tökéletesíteni próbálják nyugdíj-rendszereiket.

A másik stratégia az elmúlt húsz évben az európai munkaerő-kínálat növelésére a nők aktivitásának javítása. Ez főleg azokra az országokra vonatkozik, ahol a nemek közötti  foglalkoztatási szakadék különösen nagy (tehát főleg a déli és keleti tagországokról van szó). A nők ma már ugyanannyira képzettek, mint a férfiak. Munkaerő-piaci hátrányuk (az aktivitás, az előmenetel és a fizetés tekintetében) nemcsak egyénekkel szembeni méltánytalanságot jelent, hanem veszteség a nemzetgazdaság egésze szempontjából is. Az aktivitás segítésére jó mintákat dolgozott ki Svédország vagy Franciaország, ahol a jobb gazdasági eredmény mellett a jobb demográfiai teljesítmény, vagyis több gyermek születése is megfigyelhető volt.

Az idősödésből fakadó demográfiai és munkaerő-piaci trendeket az Európán kívülről jövő bevándorlás csak igen kis mértékben enyhíti, az Európán belüli migráció viszont számos ország esetében súlyosbítja (főként az Unió keleti peremvidékén). Mivel a keleti tagországok kevéssé vagy egyáltalán nem nyitottak a más kontinensekről származó bevándorlásra, annak enyhítő hatása kevéssé érvényesül körükben. Mivel pedig ugyanezek az országok az unión belüli vándorlásnak alapvetően forrás-, és csak nagyon kis mértékben célországai, körükben a gazdasági és a jóléti modell fenntarthatósága egyformán bizonytalan.

A keleti bővítés (2004 és 2007) az EU-n belüli munkaerő-mobilitást gyakorlatilag megduplázta, a Kelet és Nyugat közötti jövedelmi különbség pedig hosszú távon fenn is fogja tartani ezt a szintet. Az állandósult elvándorlás az új tagországok többségében hozzáadódik az alacsony születésszámból fakadó demográfiai feszültséghez. Nem utolsósorban emiatt is könyvelt el az elmúlt tíz év folyamán Magyarország mellett a három balti ország, valamint Románia és Bulgária folyamatos népességfogyást (ami más EU-tagországokról nem mondható el).

Sok múlik azonban a részleteken, a helyi gazdaság, társadalom és politika állapotán. Hiszen például a Csehország és a vele szomszédos Németország között is fennáll a jövedelmi szakadék, Csehországból mégis nagyon kevesen vándorolnak el. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy Csehországban a jóval alacsonyabb GDP ellenére hasonlóan alacsony szintű a szegénység, mint Németországban. Az elvándorlás fő ellenszere az erős szociális védőháló; a szegénység kordában tartása.

Bár a vándor munkaerőt fogadó országok gazdasági értelemben egyértelműen nyernek a migrációval, inkább az ő aggályaik és panaszaik kapnak hangot az EU-szintű vitákban.

Megfigyelhető körükben egyfajta „jóléti sovinizmus”, amely a közvéleményt az EU-migránsok ellen fordítja.

Van, aki nehezen emészti meg: a keleti bővítéssel nemcsak országok és piacok csatlakoztak az EU-hoz, hanem emberek – méghozzá egyenlő jogokkal. Ez a hozzáállás szüli az olyan visszataszító ötleteket, mint a migráns dolgozók otthon hagyott gyermekei után járó családi pótlék indexálása.

Miközben az EU intézményeiben véget nem érő viták indultak az ún. szociális dömpingről, a kelet–nyugati mobilitással kapcsolatos tényleges kockázatok nem a fogadó, hanem a származási országok oldalán állnak fenn. A Kelet-Közép-Európából érkező munkavállalók jelentős része túlképzett a betöltött munkakörhöz képest. Ez a felsőfokú végzettséggel rendelkezők mintegy feléről elmondható volt 2012-ben. Az agyelszívás, a magasan képzettek tartós kiáramlása egyes ágazatokban (különösképpen az egészségügyben) komoly feszültségeket okoz.

Az elvándorlással járó kockázatokat és veszteségeket valamelyest kompenzálják a pénzbeli hazautalások (amelyek két balti ország esetében elérik a GDP 3%-át, Bulgáriában pedig a 4%-át). A hazautalások Magyarország esetében is folyamatosan nőttek az elmúlt évtizedben, ami azonban nem változtat azon a tényen, hogy a humán erőforrás ma már szűk keresztmetszet a gazdaság növekedése szempontjából. A magyar munkaerő nagyjából 2011-ig ugyanannyira immobil volt, mint a cseh. Azóta ugyanannyira mobillá vált, mint a lengyel. Ezen a dinamikán csak minden elemében új stratégiával lehetne korrigálni, ennek azonban nem látszanak a jelei.

Mivel azonban a munkaerőpiaci folyamatok és megatrendek jelentős eltérések, aszimmetriák és egyensúlytalanságok mellett zajlanak, elengedhetetlen, hogy az EU szintjén is érvényesüljön olyan politika, amelynek célja a jobb teljesítmény, a javuló egyensúly és a fenntarthatóság. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a foglalkoztatási stratégia nem szorítkozhat a szaktudás fejlesztésére és a mobilitás támogatására. Több figyelmet és forrást kell fordítani a hátrányosabb helyzetű, hanyatló ágazatokkal és népességfogyással megterhelt régiók szociális beruházásaira és humántőke-reprodukciójára.

Jelen írás az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrásból az EFOP-3.6.2-16-2017-00017 azonosítójú "Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek" című projekt keretében jött létre

A Beszélgetések a jövőről vitasorozat támogatója

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Kínában gyártották a maszkokat, amiket az Operatív Törzs szerint meg kellett semmisíteni

Kínában gyártották a maszkokat, amiket az Operatív Törzs szerint meg kellett semmisíteni

Zseniális találmány az önmagát fertőtlenítő arcmaszk

Zseniális találmány az önmagát fertőtlenítő arcmaszk

Több mint hatmillió ember koronavírusos

Több mint hatmillió ember koronavírusos