szerző:
Andor László
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Van, aki nehezen emészti meg: a keleti bővítéssel nemcsak országok és piacok csatlakoztak az EU-hoz, hanem emberek – méghozzá egyenlő jogokkal. Ez a hozzáállás szüli az olyan visszataszító ötleteket, mint a migráns dolgozók otthon hagyott gyermekei után járó családi pótlék indexálása.

Mi vár ránk, mit kéne tenni?
A Beszélgetések a jövőről ötletgazdái a The Economist Open future cikksorozata hatására jutottak arra, hogy Magyarországon is meg kellene vitatni, milyen lehetőségeink vannak a következő évtizedekben. A HVG-ben és a hvg.hu-n fél éven át szakmai vita folyik egy-egy kiemelt témáról. Novemberben és decemberben fókuszban a társadalom. Szóljon hozzá ön is kommentben, vagy küldje el véleményét a [email protected] címre!
Friss cikkek a témában

Az elmúlt években összetorlódtak a munka világát átalakító, megatrendszerű változások, és sűrűsödtek a velük kapcsolatos viták is. Minden nap hallunk arról, hogy a digitalizáció és a  robotizáció drámai csökkenést okoz a foglalkoztatásban. Ez hozzáadódik ahhoz a jól ismert jelenséghez, miszerint a csökkenő születésszám miatt romlik az eltartottsági arány, emiatt pedig megrendülnek a jóléti rendszer pillérei. Ha ez nem lenne elég, aggódhatunk amiatt is, hogy az elvándorlás és az iskolázottsági szint emelkedésének megtorpanása csökkenti a hadrafogható, képzett munkaerőt. Ily módon a humán erőforrások eróziója a gazdasági növekedés akadályává válik: az európai társadalmak „ördögi körbe” kerülnek, vagy már kerültek is.

Vajon ezek a trendek valóban fátumszerűen érvényesülnek az európai országokban? És ha valóban mindegyik jelen van, akkor melyikük jelenti a legnagyobb kihívást, amellyel kapcsolatban a kormányoknak sürgős teendőik vannak: technológia, az idősödés vagy a migráció? És melyikre kell leginkább figyelnünk Magyarországon?

Nos, az új technológia által támasztott kihívások nagyjából hasonlóak az európai országok (EU-tagállamok) számára. Miközben persze az is igaz, hogy az eltérő gazdaságszerkezetből eltérő igények, a különböző szintű képzési és innovációs képességekből pedig eltérő lehetőségek és megoldási módok származhatnak. Ami az idősödést illeti, ott már erősebb és konkrétabb földrajzi aszimmetria is megfigyelhető. A keleti tagállamok alacsonyabb jövedelmi színvonalával rövidebb várható élettartam társul. Ami pedig az elvándorlás kérdését, illetve általában a migrációt illeti, itt az EU-n belüli áramlások és a kívülről jövő bevándorláshoz való etérő hozzáállás miatt óriási különbségeket találhatunk. De nézzük meg ezt a három kérdést sorjában!

A digitális (akkori szóhasználattal: mikroelektronikai) forradalom mint megatrend nem most kerül a szakirodalom – és a szélesebb körű társadalmi érdeklődés – fókuszába; szociológiai és közgazdasági hatásainak felmérése sem mostanában kezdődött. Nagyjából az 1970-es évek óta követi a tudomány mindazokat a technológiai változásokat, amelyek a tömeges számítógépesítés nyomán egyrészt egyfajta termelékenységi forradalmat jeleztek előre, másrészt viszont – időről időre – a nagyarányú munkahely-vesztéstől való félelmet okoztak. Ezt a félelmet csak fokozta, hogy az ipari munkahelyek számát egyidejűleg a nemzetközi munkamegosztás alakulása, tehát a globalizáció is erodálni kezdte a fejlett országokban.

A két hullám (globalizáció és digitalizáció) hasonlít annyiban, hogy egy-egy nagy átalakulást jelent, amely veszélyezteti a foglalkoztatás egyensúlyát Európában is. A különbség az, hogy míg az új nemzetközi munkamegosztás a globalizáció időszakában inkább a közepes képzettséget igénylő, főleg ipari munkahelyeket vitte el, most az alacsony képzettséget igénylő, szolgáltató és kisegítő munkahelyek kerültek a célkeresztbe. Ugyanakkor

itt kopogtat az ajtón a „mesterséges intelligencia”, vagyis a bonyolultabb, kreatívabb tevékenységek és szakmák robotok általi kiszorítása is.

Ráadásul a munkahelyek számának csökkenése csak egyike a technológiai változás potenciális mellékhatásainak. A létező kockázatok között kell említeni a számítógépesítés és mobiltelefónia kapcsolatát a mozgásszervi betegségekkel és egyéb ártalmakkal (a gerinc, az izületek és a szem számára megerőltető monoton munkavégzésből kifolyólag), a mobiltechnika és a munkaidő-rugalmasság pihenési és alvási szokásokra gyakorolt hatását (és ennek összefüggése a termelékenységgel), valamint az ICT-buborékban felnövő új generáció szocializációját is.

E kockázatokat illetően a kutatás is gyermekcipőben jár, pedig a kormányzati  válaszoknak is viszonylag hamar meg kellene születniük. Elvileg persze a fiatalok kormányzati segítség nélkül is lépéselőnyben vannak az új technológiák elsajátítása, és ezáltal a gyorsabb gazdasági érvényesülés tekintetében. A fiatalokra ugyanakkor jellemzőbb az olvasással töltött idő csökkenése, a kollektív érdekképviseletről való lemondás és a mobilitásból fakadó esetleges kiszolgáltatottság is, ami miatt egyáltalán nem biztos, hogy a magas szintű képzettség és a technika iránti affinitás megmutatkozik magasabb gazdasági teljesítményben.

A már korábban kibontakozott globalizációra és a napjainkban zajló technológiai korszakváltásra egyaránát igaz, hogy a fejlettebb országoknak érdemes a humántőke-beruházással válaszolni a kihívásra. A minőségi oktatáshoz való általános hozzáférés, képzés megfelelő reformja az egyik fontos terület, ahol a kormányzás reagálhat a technológiai változásokra. Azok az országok, amelyek Európában ezt az utat járják (pl. Hollandia, Svédország), ki is tudtak törni az „ördögi körből”: élen járnak a technikai innovációban, de meg tudják őrizni a magas szintű foglalkoztatást és a szociális kohéziót is.

Ha Európán kívülre tekintünk, Japán példája kell, hogy elgondolkodtassa azokat, akik szerint a robotok elterjedése akadálya a teljes foglalkoztatásnak. A kelet-ázsiai robot-nagyhatalom munkaerő-piaca feszített, minden lehetséges eszközzel ösztönzik az időskori munkavállalást (és főleg a nők nagyobb aktivitását).

A munkaerő-hiány ugyanakkor folyamatosan fenntartja a robotok iránti nagy keresletet is.

Japán és Európa közös kihívása a demográfiai változás, egészen pontosan a társadalom idősödése. Európában megkezdődött az a korszak, amikor évről évre többen lépnek ki a munkaerő-piacról (nyugállományba), mint ahányan belépnek oda. Ha valamilyen technológiai vagy innovációs forradalom a termelékenység robbanásszerű javulását eredményezné, úgy nem lenne szükségszerű, hogy az idősödés az aktív életszakasz meghosszabbodásával, a nyugdíjba vonulás késleltetésével járjon. Mivel azonban ezt a robbanást se a digitalizáció, se a robotizáció nem hozta meg ez idáig, minden országnak valamilyen módon erősítenie kell a várható élettartam és a nyugdíjkorhatár közötti kapcsolatot, amellett, hogy más formában is (pl. több öngondoskodással, korai ösztönzők bevezetésével) tökéletesíteni próbálják nyugdíj-rendszereiket.

A másik stratégia az elmúlt húsz évben az európai munkaerő-kínálat növelésére a nők aktivitásának javítása. Ez főleg azokra az országokra vonatkozik, ahol a nemek közötti  foglalkoztatási szakadék különösen nagy (tehát főleg a déli és keleti tagországokról van szó). A nők ma már ugyanannyira képzettek, mint a férfiak. Munkaerő-piaci hátrányuk (az aktivitás, az előmenetel és a fizetés tekintetében) nemcsak egyénekkel szembeni méltánytalanságot jelent, hanem veszteség a nemzetgazdaság egésze szempontjából is. Az aktivitás segítésére jó mintákat dolgozott ki Svédország vagy Franciaország, ahol a jobb gazdasági eredmény mellett a jobb demográfiai teljesítmény, vagyis több gyermek születése is megfigyelhető volt.

Az idősödésből fakadó demográfiai és munkaerő-piaci trendeket az Európán kívülről jövő bevándorlás csak igen kis mértékben enyhíti, az Európán belüli migráció viszont számos ország esetében súlyosbítja (főként az Unió keleti peremvidékén). Mivel a keleti tagországok kevéssé vagy egyáltalán nem nyitottak a más kontinensekről származó bevándorlásra, annak enyhítő hatása kevéssé érvényesül körükben. Mivel pedig ugyanezek az országok az unión belüli vándorlásnak alapvetően forrás-, és csak nagyon kis mértékben célországai, körükben a gazdasági és a jóléti modell fenntarthatósága egyformán bizonytalan.

A keleti bővítés (2004 és 2007) az EU-n belüli munkaerő-mobilitást gyakorlatilag megduplázta, a Kelet és Nyugat közötti jövedelmi különbség pedig hosszú távon fenn is fogja tartani ezt a szintet. Az állandósult elvándorlás az új tagországok többségében hozzáadódik az alacsony születésszámból fakadó demográfiai feszültséghez. Nem utolsósorban emiatt is könyvelt el az elmúlt tíz év folyamán Magyarország mellett a három balti ország, valamint Románia és Bulgária folyamatos népességfogyást (ami más EU-tagországokról nem mondható el).

Sok múlik azonban a részleteken, a helyi gazdaság, társadalom és politika állapotán. Hiszen például a Csehország és a vele szomszédos Németország között is fennáll a jövedelmi szakadék, Csehországból mégis nagyon kevesen vándorolnak el. Ebben nyilván szerepet játszik, hogy Csehországban a jóval alacsonyabb GDP ellenére hasonlóan alacsony szintű a szegénység, mint Németországban. Az elvándorlás fő ellenszere az erős szociális védőháló; a szegénység kordában tartása.

Bár a vándor munkaerőt fogadó országok gazdasági értelemben egyértelműen nyernek a migrációval, inkább az ő aggályaik és panaszaik kapnak hangot az EU-szintű vitákban.

Megfigyelhető körükben egyfajta „jóléti sovinizmus”, amely a közvéleményt az EU-migránsok ellen fordítja.

Van, aki nehezen emészti meg: a keleti bővítéssel nemcsak országok és piacok csatlakoztak az EU-hoz, hanem emberek – méghozzá egyenlő jogokkal. Ez a hozzáállás szüli az olyan visszataszító ötleteket, mint a migráns dolgozók otthon hagyott gyermekei után járó családi pótlék indexálása.

Miközben az EU intézményeiben véget nem érő viták indultak az ún. szociális dömpingről, a kelet–nyugati mobilitással kapcsolatos tényleges kockázatok nem a fogadó, hanem a származási országok oldalán állnak fenn. A Kelet-Közép-Európából érkező munkavállalók jelentős része túlképzett a betöltött munkakörhöz képest. Ez a felsőfokú végzettséggel rendelkezők mintegy feléről elmondható volt 2012-ben. Az agyelszívás, a magasan képzettek tartós kiáramlása egyes ágazatokban (különösképpen az egészségügyben) komoly feszültségeket okoz.

Az elvándorlással járó kockázatokat és veszteségeket valamelyest kompenzálják a pénzbeli hazautalások (amelyek két balti ország esetében elérik a GDP 3%-át, Bulgáriában pedig a 4%-át). A hazautalások Magyarország esetében is folyamatosan nőttek az elmúlt évtizedben, ami azonban nem változtat azon a tényen, hogy a humán erőforrás ma már szűk keresztmetszet a gazdaság növekedése szempontjából. A magyar munkaerő nagyjából 2011-ig ugyanannyira immobil volt, mint a cseh. Azóta ugyanannyira mobillá vált, mint a lengyel. Ezen a dinamikán csak minden elemében új stratégiával lehetne korrigálni, ennek azonban nem látszanak a jelei.

Mivel azonban a munkaerőpiaci folyamatok és megatrendek jelentős eltérések, aszimmetriák és egyensúlytalanságok mellett zajlanak, elengedhetetlen, hogy az EU szintjén is érvényesüljön olyan politika, amelynek célja a jobb teljesítmény, a javuló egyensúly és a fenntarthatóság. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a foglalkoztatási stratégia nem szorítkozhat a szaktudás fejlesztésére és a mobilitás támogatására. Több figyelmet és forrást kell fordítani a hátrányosabb helyzetű, hanyatló ágazatokkal és népességfogyással megterhelt régiók szociális beruházásaira és humántőke-reprodukciójára.

Jelen írás az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrásból az EFOP-3.6.2-16-2017-00017 azonosítójú "Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek" című projekt keretében jött létre

A Beszélgetések a jövőről vitasorozat támogatója

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Lesz kiért izgulni – összeállt a 69. Berlinale versenyprogramja

Lesz kiért izgulni – összeállt a 69. Berlinale versenyprogramja

Újítást tesztel a BKK a jegyautomatáknál

Újítást tesztel a BKK a jegyautomatáknál

Élőszereplős mozi készül a Monopoly társasjátékból

Élőszereplős mozi készül a Monopoly társasjátékból

Ötven autóval tüntettek a túlóratörvény ellen Nagykanizsán

Ötven autóval tüntettek a túlóratörvény ellen Nagykanizsán

Most megtudhatja, milyen volt az igazi Görgey!

Most megtudhatja, milyen volt az igazi Görgey!

"Kiürülhet" a Google az új EU-s jogszabály miatt

"Kiürülhet" a Google az új EU-s jogszabály miatt