Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az állati termékek ára csökkent, de ez sem tudta ellensúlyozni, hogy a növényi termékek árai megugrottak.
2018 novemberében a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest 4,4 százalékkal nőttek – közölte a KSH. A növényi termékek ára 9,1 százalékkal emelkedett, ezt csak részben tudta ellensúlyozni, hogy az élő állatok és állati termékek ára 3,1 százalékkal csökkent.
A gabonafélék ára 13 százalékkal nőtt, ezen belül a búza ára 22, a kukoricáé 6,0 százalékkal.
A gyümölcsök ára 27 százalékkal csökkent, ezen belül az alma ára 43, a szőlő ára pedig 9,0 százalékkal lett alacsonyabb.
A zöldségfélék ára 38 százalékkal emelkedett. A paradicsom ára 12, a vöröshagymáé 69 százalékkal nőtt.
Az élő állatok ára 1,3 százalékkal csökkent, ezen belül a sertésé 4,5 százalékkal visszaesett, a baromfié 1,0 százalékkal emelkedett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.