Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A kamatemelés előtt más eszközöket vethet be a jegybank, ha az infláció tovább emelkedik.
Gyors erősödésbe kezdett a forint, miután Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a bécsi Euromoney konferencián egy esetleges szigorítás feltételeiről beszélt. Mint a Portfolio beszámolt, a szakember azt mondta, ha az éves adószűrt maginfláció eléri vagy meghaladja a 3 százalékot, a jegybanknak meg kell kezdenie a monetáris politika szigorítását.
A KSH legfrissebb, decemberi adata szerint az év utolsó hónapjában az éves maginfláció 2,6-ról 2,8 százalékra emelkedett. A jegybank adószűrt adatai még magasabb értéket mutatnak ugyanerre az időszakra: e szerint 2,7-ről 2,9 százalékra gyorsult az infláció.
Vagyis közel vagyunk a határhoz, amit Nagy Márton is megerősített: szerinte 3 százalék már az idei első negyedévben bekövetkezhet, de először meg akarják várni, hogy valóban így lesz-e.
A jegybank nem kamatemeléssel kezdi azért a szigorítást, hanem az devizaswap-állomány leépítésével – az MNB hétfői devizaswap-tendere után az állomány szinten tartásáról számoltak még be. Egy másik megoldás Nagy szerint a kamatfolyosóval való manőverezés – írja a Portfolio, megjegyezve, ezek nem újdonságok, hiszen a piaci szereplők is arra számítanak, hogy a 0,9 százalékos irányadó kamat helyett először a nem konvencionális eszközökhöz nyúlik a jegybank.
Az alelnök arról is beszélt, hogy a jegybank döntéseinél az elsődleges szempont a hazai infláció, ez pedig még akkor is a szigorítás irányába mutat, ha az Európai Központi Bank egyelőre kivár ezzel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.