Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A közbeszerzési értesítőből csak az derül ki, minek.
A Népszava szúrta ki az európai közbeszerzési értesítőben, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) nettó 490 millió forintért bérel 46 autót magának, valamint az alá tartozó leányvállalatoknak:
Az értesítő alapján az ügynökség 36 hónapos határidővel bérli a járműveket: a bérelt flotta zömét alsó-középkategóriájú autók teszik ki, de van közöttük hét darab vezetői jármű és három, hét személy szállítására alkalmas mikrobusz is – a vezetői autók darabját mintegy havi 258 ezer forintért, a mikrobuszokat havi 430 ezer forintért használhatják az ügynökség munkatársai és vezetői.
Hogy a három leánycég, illetve a felettük álló MTÜ milyen elosztásban kapja meg és használhatja a bérelt flotta darabjait, arra nem tér ki a pályázati leírás – arra sem, hogy a megrendelést mi indokolja.
A pályázat győztese a francia tulajdonú Arval Magyarország Járműparkkezelő lett.
A hvg.hu januárban írta meg, hogy budai villát kapott a divatcég: egy Istenhegyi úti villába költözött a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által alapított Magyar Divat és Design Ügynökség, vezetője Orbán Ráhel barátnője, Bata-Jakab Zsófia lett.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.