Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Két évre kell beosztani a kormányzati támogatást.
A kormány 2020-ban és 2021-ben összesen 9 milliárd forinttal támogatja az MLSZ Budapesti Pályafejlesztési Programját – vette észre az Mfor a Magyar Közlönyben. A pénzt egyenlően kell elosztani a két év között, jövőre és 2021-ben is 4,5 milliárd forintot kell beépíteni a költségvetésbe.
A program 2017-ben indult el, eddig 5 milliárd forintot költöttek, vagyis a végösszeg 14 milliárd lehet.
Az MLSZ először 2016-ban határozott a pályafejlesztési programról, igaz, az akkori tervek még csak 7,9 milliárdos költésről szóltak. Úgy számoltak: 30 nagypálya épült volna a fővárosban, és további száz már meglévő pálya korszerűsítése is belefért volna a keretbe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.