Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Árgus szemekkel figyeli és ellenőrzi az állam az MTA kutatóintézeteinek gazdálkodását, nem is nagyon érkezik panasz a pénzügyi fegyelemre, írja az MTA. Ráadásul a hálózat nyereséges is.
Sorra közli az MTA az érveket amellett, hogy kutatóhálózata, amit a kormány most elég homályos, körvonalazatlan, adott esetben hamis érvekkel akar leválasztani róla, jól, hasznosan, gazdaságosan működik. Nemrég esett át nemzetközi átvilágításon a hálózati rendszer, és jól szerepelt, most pedig arról közöl cikket az MTA, hogy a magyar állam gazdálkodást ellenőrző szervei rendszeresen ellenőrzik a gazdálkodást. A Magyar Államkincstár havonta látja az elszámolásokat, pénzügyi adatokat, az Akadémiai Kutatóintézetek Tanácsa (AKT) egy, a kormány által is delegált taggal felügyeli a kutatóintézeteket. Évente két költségvetési beszámoló készül a Parlamentnek.
A kutatóhálózat bevétele 2018-ban 40 milliárd forint volt, 13 milliárd jött ebből különböző, EU-s és hazai pályázati bevételekből, és 4 milliárd pedig ipari és vállalkozási bevétel. Így a kutatóhálózat nyereséges. "A kutatók teljesítményének eredménye a költségvetési támogatás másfélszeresének megfelelő hozzáadott érték. Érdemes tehát befektetni a kutatóhálózat által végzett alapkutatásokba."
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.