Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csokot eddig ötvenezer meg nem született gyerekre igényeltek, szocpolnál több mint negyvenezer ilyen szerződés volt. Az állam nem igazán ellenőrizte a teljesítést.
Több mint 41 ezer megelőlegező szocpol-szerződést kötött az állam 2001 és 2009 között, a szerződők negyede nem teljesítette a feltételeket, vagyis nem születtek meg a vállalt gyerekek – tudta meg közérdekű adatigénylés útján a Napi.hu.
2001 és 2009 között, a szocpol akkori berekesztéséig egészen pontosan 41 305 olyan szerződést kötöttek, amelyben még meg nem született gyerekre vagy gyerekekre igényeltek megelőlegező támogatást. Főszabály szerint a házaspárok első gyerekének négy, a másodiknak nyolc éven belül kellett volna megszületnie, vagyis ezek a szerződések már nagyrészt lejártak – emlékeztet a portál.
Arról nincs adat a Pénzügyminisztériumban, hogy ez a több mint 41 ezer család összesen hány gyereket vállalt, ahogyan arról sincs, hogy a csaknem 10 ezer nem teljesített szerződéshez hány meg nem született gyerek kapcsolódik.
Ha a pár nem teljesíti időben a gyerekvállalást, akkor az állam által a vállalási időszak alatt a hitelintézet számára teljesített kamat-, és költségkifizetéseket vissza kell fizetnie a költségvetés javára. Ennek több módja van, lehet törleszteni egy összegben, vagy akár – a tőketartozás visszafizetésével megegyező ütemezésben – részletekben is.
Hogy teljesültek-e a szerződések feltételei, azt az állam a hitelintézetekre bízta. A bankok feladata volt annak az ellenőrzése is, hogy a lakások, amelyekre felvették az állami támogatást, megfelelnek a feltételeknek. Hogy a bankok mennyire vették szigorúan az ügyfelek ellenőrzését, azt már az állam nem nézte meg tüzetesebben, a Napi.hu például találkozott olyan házaspárral, amely 15 évre két gyerekre vett fel ilyen támogatást, ám később nem született gyermekük, a bank viszont még a határidő lejárta után 11 évvel sem jelezte nekik, hogy fizetniük kellene, így maguk jelentkeztek. 2008-tól mindössze 1 500 esetben született visszafizetésre kötelező hatósági határozat amiatt, hogy a támogatottak nem teljesítették a szerződésben vállalt bentlakási kötelezettségüket.
A szocpolhoz hasonló a csok rendszere is, és – mint a Napi.hu idézi Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt, már 50 ezer gyermeket vállaltak a szülők.
(Napi.hu)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek nem megfelelő állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.