Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megint kezdhetünk félni a no deal Brexittől?
Semmiképp nem tárgyalható újra a brit európai uniós tagság megszűnésének feltételrendszerét rögzítő szerződés, ebben a bennmaradó tagállamok teljesen egységes álláspontot képviselnek továbbra is - közölte pénteken az Európai Tanács elnöke.
Donald Tusk nyilatkozatában úgy fogalmazott: várakozással tekintenek az új brit miniszterelnökkel közös munka elé, és készek arra is, hogy a legjobb jövőbeni viszony megteremtése érdekében tovább tárgyaljanak az EU és a szigetország közötti viszonyrendszerről. Ez azonban nem jelenti azt – tette világossá a politikus sokadszor –, hogy a tavaly novemberben elfogadott, csaknem hatszáz oldalas dokumentumhoz hozzányúlnának.
Ez nagy pofon a Theresa May utódjának, aki várhatóan július végén lép hivatalába. May bukását ugyanis az okozta, hogy a Brexit-megállapodást háromszor sem sikerült átverni a brit alsóházon. Az utódlására legesélyesebb Boris Johnson volt külügyminiszter nem zárja ki azt sem, hogy ha másképp nem megy, október 31-én akár megállapodás nélkül is kilépteti országát az EU-ból. Tusk nyilatkozatában azt is világossá tette, hogy az EU erre is felkészült, ám itt is főleg átmeneti rendelkezésekről van szó, nem válaszolják meg a kiegyezést megnehezítő legfontosabb kérdést: mi lesz az ír-északír határ átjárhatóságával abban az esetben, ha egyik pillanatról a másikra vámhatárrá válik a szigetet átszelő vonal.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.