szerző:
Harle Tamás
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Muszbek Mihály, ahogyan tíz éve mindig, az idei nyáron is elkészítette a magyar futball gazdasági hátterét feltérképező tanulmányát. Az ennek apropóján készült interjúnkban börtönbe távozó vezetőkről, a piaci bevételek hiányáról, kiváltságos csapatokról, bélszínről és főtt kolbászról egyaránt szó esett. És legfőképpen a bevételeihez képest ötszörös luxusban élő hazai klubfutballról.

HVG: Ön ellenség, vagy barát?

Muszbek Mihály: Ezt hogy érti?

HVG: A magyar futballnak drukkere vagy ellendrukkere?

M. M.: Már miért lennék ellendrukker?

HVG: Már tizedszer készítette el értékelését a magyar foci helyzetéről, és amit ön objektív gazdasági tükörként hirdet meg, az sokak szerint rosszindulatú prekoncepció.

M. M.: Uram, én adatokkal, tényekkel dolgozom. Ha ön reggel a tükörbe néz és nem egy filmszínészt lát, akkor a tükör az ellenség? A Sportgazdasági Nagyítóban a számokat összesítem, kizárólag nyilvánosan is hozzáférhető, hiteles forrásokból.

©

HVG: Azért kemény kijelentésekért nem megy a szomszédba. Amikor a kétezres évek elején távozott az MLSZ-től, a búcsúbeszédében kijelentette, hogy a rendszerváltás után több tucat ember érkezett a börtönből az élvonalbeli klubok vezetésébe, és pár évvel később nagyjából ugyanennyi távozott is, ugyanoda.

M. M.: Fenntartom. A többség a szürke- vagy a feketegazdaságból érkezett. Nem voltak mind rossz szándékúak, csak éppen kevés pénzzel, kevés lehetőséggel szerettek volna a díszpáholyban pöffeszkedve többnek látszani, mint amilyen értékesek valójában voltak. Néhány név a bűnügyi krónikákba is bekerült, innen is ismerhető Tarsoly Csaba, Bíró Péter vagy Tolnai Sándor.

HVG: Most már több évtizedes rejtély: miért nem képes piaci lábakra állni a magyar futball?

M. M.: Mert a hazai futballba befektetni túl nagy kockázat, és nincs piaci megtérülés. Korábban sem nagyon volt, a tao óta még kevésbé van. Annak, hogy hogy a sportban üzleti célú befektetésként nem jelennek meg a máshol felhalmozott jövedelmek az is oka, hogy a magyar társadalom értékválságban van. A feltűnő vagyon mögé mindenki sandaságot vagy egyenesen csalást gondol, ezért a gazdagságnak, a tehetősségnek nincs megbecsültsége. Még akkor sem, ha teljesen legális, tiszta jövedelemről van szó. A „köszönöm szépen, jól vagyok, anyagi jólétben élek” mondatot Magyarországon ma aligha lehet kimondani anélkül, hogy ez ellenérzést vagy gyanakvást váltana ki.

HVG: Mégis vannak ma már komoly tőkeerővel rendelkező tulajdonosok.

M. M.: Csakhogy ők nem attól remélnek hasznot, hogy játékosokat eladnak vagy osztalékot vesznek ki.

HVG: Hanem?

M. M.: Egyértelmű: kapcsolati ellenértéket szeretnének kapni. Beteszik ugyan a pénzt a klubba, ám a hasznot a gesztusért cserébe kapott, gyakran túlárazott állami megrendelések formájában remélik.

HVG: Mi a gond a taóval?

M. M.: A bevezetése önmagában jó, de a forma és az elszámolás végtelenül hibás. A pénz ugyanis oda megy, ahova a politika szeretné, nincs köze sem a célokhoz, sem a korábbi eredményekhez. De a legnagyobb baj, hogy esélykülönbséget teremt. Nagyon erős a párhuzam a konszolidált szocializmus és a jelenkor módszertana között.

HVG: Amennyiben?

M. M.: Mindkét rendszer azt mondja, hogy a magyar sportban elért jelentős siker egyben a magyar társadalom egészséges fejlődésének legfőbb megtestesülése. Mindkét világ azt mondja, hogy az olimpiai érmek vagy az Eb-n a magyar válogatottat éltető, Marseille-ben masírozó több tízezer drukker, a körúton a 6-os villamost megállító emberek boldogsága, és egyáltalán, a sport és ezen belül kiemelten a futball sikerei a mi társadalmunk számára végtelenül fontosak. És semmilyen ár nem túl magas, hogy ezt elérjük. Mindezt akár lehet is rögzíteni, ám az mindenképpen gond, hogy hatvan év különbséggel mindkét rendszer ugyanazt az eszközt használja…

©

HVG: Nevezetesen?

M. M.: A nyilvánosság teljes kizárását. Ez a szocializmusban az állami cégek bázisvállalattá kinevezését és a bújtatott pénzügyi eszközök átcsorgatását jelentette. Fogalmunk sem volt, mennyibe került a Tatai Edzőtábor felépítése és üzemeltetése, vagy mennyit fordítottunk olimpiai felkészítésre. Ma pedig pereket kell indítani a nyilvánosságért, amelyek irtózatosan lassan haladnak. A tao-pénzek jelentős része mindenesetre egy-két klubhoz kerül. Egyébként ma a teljes magyar NB I állami pénzforrásainak 45 százaléka a tabella első két helyezettjéhez vándorol. Ezzel sem lenne bajom; ha tényleg a sikeres nemzetközi kupaszereplés a prioritás, akkor rendben van, csoportosítson az állam két-három klubhoz nyilvánosan, ellenőrizhetően és átláthatóan rengeteg pénzt, de akkor ezzel szemben mondja ki határozottan az elvárásokat. Iksz éven belül ilyen és ilyen kupasikereket várok el. És ha nem éred el, kedves kiemelt klub, akkor négy év után váltani fogok. Örömmel hallottam Szabó Tünde államtitkár legutóbbi bejelentését arról, hogy a 15 kiemelt sportág tekintetében végre bejön az eredmény számonkérése, és ha valamelyik sportág nem teljesít, akkor ki lehet kerülni a kivételezett körből. Ez jó hír, csak meg kellett volna lépni öt-hat éve.

HVG: Amikor a taóról beszélünk, mindig nagy kérdés, hogy mennyi ment az eredeti célra, és mennyi vándorolt a profi sportba, elsősorban is az elsőosztályú labdarúgó-csapatokhoz. Ami elvileg tilos lenne.

M. M.: Infrastruktúrára nagyjából 35, utánpótlásra 40, profi futballra 25 százalék jutott. Például: megveszik az akadémiának a 200 millió forintos buszt, de a felnőtt csapat használja. Vagy a profi játékos papíron az utánpótlás négy tartalékedzője, fejenként havi 300 ezerért.

HVG: A televíziós bevételeket sem tekinti piaci alapúnak?

M. M.: Hogyan is tekinthetném? A közvetítések nézettsége igen alacsony, így az üzleti alapú szponzorációnak az a vágya, hogy minden odaadott 100 forintra 3-4 forintnyi új piacot tudjon találni, nem valósulhat meg.

HVG: Tulajdonképpen mennyit költ a magyar állam a sportra?

M. M.: 2010 óta, tehát amióta nemzetstratégiai ágazat a sport, összesen 1500-1600 milliárd ment el rá. Ez több, mint amennyit az állam ez idő alatt a felsőoktatásra fordított. A tao kezdődött évi 40 milliárddal, volt 100 is, a stadionok kezdődtek 10 milliárdos nagyságrendben, lásd Fradi és DVTK, most jön az új Puskás 160 milliárdért. Jelenleg évente 300 milliárdot fordít az állam a sportra, ennek 64 százaléka megy labdarúgásra, szűken 200 milliárd.

©

HVG: Ezen belül a tao?

M. M.: Nézzük, mi az, ami nem tao. A 2019-es állami költségvetésben a legkülönfélébb sorokon számos sportjellegű költséget tüntettek fel, például a Formula-1-jogdíj fizetésére 12 milliárd, a Bozsik stadionra 5,5 milliárd, és így tovább. Mindez összesen 180 milliárdot tesz ki. Erre jön még 120 milliárd forint tao.

HVG: Alighanem az az alapkérdés, hogy muszáj-e nekünk erre a célra ilyen nagyságrendben közpénzt fordítani.

M. M.: A politika erre egyértelműen azt a választ adja, hogy igen. Én ezt el tudom fogadni. Adott egy kormány, amely azt mondja, hogy ebben az országban a sport – és azon belül is a futball – szinte mindenekfeletti elsőbbséget élvez. És adott egy választóréteg, amely immár három ciklus óta ezt elfogadja. Elfogadja, hogy a sport fejlesztése fontosabb a kórházfejlesztésnél, az oktatásfejlesztésnél, a szociális fejlesztésnél. És ezért elfogadja azt is, hogy a sportra szánt állami források az utóbbi években a GDP 0,6 százalékáról 1,6 százalékra kúsztak fel.

HVG: Akkor mi a probléma?

M. M.: Adott ugye az a bizonyos 300 milliárd forint, ami évente a sportra megy összesen. Ebből 180 milliárd konkrét rubrikákban megjelenik a költségvetésben. Oké. Én azt nem értem, hogy akkor a további 120 milliárdról, ami szintén a sportba vándorol, ezen belül is leginkább a futballba, de ugyanúgy állami pénz, miért nem a költségvetésben rendelkezik a kormány. Ehelyett átterelik ezt a 120 milliárdnyi közpénzt a taóba, ebbe a végtelenül bonyolult, hamis rendszerbe. Miért más ennek a neve? Miért kell más csatornákon keresztül átfolyatni? Mennyiben különbözik ez a rendszer a kulturális taótól, amelyből egyes színházi társulatok állítólag Abu-Dzabiban napi három előadást tartottak, és az állítólagos jegybevételek után akár százmilliókat is kasszíroztak? Azt a taót megszünteti a kormány, emezt fenntartja. Miért? Számomra ez rejtély.

HVG: Erre szokták azt válaszolni, hogy ha megszűnne a tao, a futballban le lehetne húzni a rolót.

M. M.: Én is azt mondom: még legalább négy-öt évig szükség van erre a 300 milliárd forintra, ami a magyar sportba áramlik. Szükség lenne azonban a teljes nyilvánosságra is. Szükség volna arra, hogy az állami forintok ne a különbségeket növeljék, hanem esélyegyenlőséget teremtsenek. A tao ráadásul mesterségesen felduzzasztotta az utánpótlásnevelést, ez ma klubonként 200-250 gyereket és akár száz egyéb foglalkoztatottat jelent, ami a tényleges forráslehetőségek többszörösébe kerül. Hogyan tudná ezt a piac később fenntartani? Ha valaki megszokja, hogy bélszínt eszik, akkor nehezen fog átállni a főtt kolbászra. Az az utánpótlásedző, aki egy csapatért 2010 előtt 25 ezer forintot kapott, most kap 150-200 ezret. Lesznek emberek, akik hajlandók majd az akkori 25 ezerért elvégezni megint a munkát?

HVG: Mit gondol a stadionépítésekről?

M. M.: Nemcsak az arénákról van szó, hanem minden egyéb infrastruktúráról. Az elmúlt években 500-700 milliárd forintot költöttünk ilyen célokra, mindennek a fenntartása évente 50 milliárdba kerül. Hol lesz meg ennek a forrása? Végtelen ideig az állam fizet? Vagy pedig ráengedi a költségeket a klubokra, szövetségekre? Egy 20 ezer férőhelyes csarnok éves fenntartása 80-100 millió. A régi MTK-stadion működtetése 60-80 millióba került, az újé 300 millió. Ha nincs a stadionoknak multifunkcionális képessége, akkor senki nem lesz képes fenntartani őket. Hamis állítás, hogy ma esküvő, holnap koncert, holnapután mérkőzés.

Az új MTK stadion
©

HVG: Mi kellene ahhoz, hogy a magyar klubfutball megálljon a saját lábán?

M. M.: Követni kellene a klasszikus piaci modellt. A tervezett üzleti bevételeidnek maximum 75 százalékát költheted.

HVG: Ez mit jelentene az NB I-re vetítve?

M. M.: A 2018-as 29,7 milliárd forint helyett 5-6 milliárdot lehetne költeni. Legfeljebb.

HVG: Ezek szerint a magyar élvonal klubjai a bevételekhez képest ötszörös luxusban él?!

M. M.: A számok ezt mutatják.

HVG: Rendre nagy vihart kavarnak a focistafizetések. Lehet valamiféle sejtésünk arról, hogy ha egy játékosért egy klub kiad mondjuk egymillió eurót, akkor ehhez mekkora bérköltség társul?

M. M.: Azt lehet mondani, hogy ha egy játékos ára egymillió euró, vagyis 330 millió forint, és hároméves szerződést kötött, akkor az ő éves bérköltsége valahol 100-120 millió forint körül lehet, és mivel sok esetben nettó összegre szerződnek a futballisták, ezért erre még az adóterhek is rájöhetnek. A magyar élvonalban öt-hat játékos foglalkoztatási költsége éri el vagy haladja meg a havi 20 milliót, további mintegy harminc 10 millió feletti összegbe kerül havonta a klubjának. Szerintem öt olyan edző dolgozik ma az NB I-ben, akinek a bruttó foglalkoztatási költsége 15 millió forint feletti.

Egyre többet keresnek
  • 2018-ban az NBI 12 klubjának üzleti mérlegében összesen 1192 fő foglalkoztatott szerepelt (+ 12 százalék 2017-hez képest), a személyi ráfordítás összege 17,858 milliárd forint (+16 százalék).
  • A liga összes foglalkoztatottjából 316 fő felnőtt játékos + 97 fő az edzői stáb tagja, 108 fő sportvállalati alkalmazott, valamint 671 fő utánpótláskorú focista.
  • A mintegy 190 felnőtt, rendszeresen pályára lépő labdarúgó valószínűsíthető éves, jellemzően ekhós átlagkeresete 74 500 000 forint.
  • Az összes foglalkoztatott tekintetében éves jövedelemnövekedés átlagosan meghaladja 18 százalékot, a pályára lépő labdarúgók esetében pedig a keresetnövekedés becsült értéke 24 százalék.

Forrás: Muszbek Mihály: Sportgazdasági Nagyító

HVG: Meg lehet vonni az elmúlt tíz év szakmai mérlegét?

M. M.: A labdarúgásba áramló rengeteg közpénz nem hozott nagyságrendi szakmai előrelépést a helyezésekben. A FIFA-sorrendben (40-50. hely) és klubrangsorban (36. hely) ma is ugyanott tartunk, ahol 20-30 éve jártunk.

HVG: A magyar válogatott beszélgetésünk idején vezeti az Európa-bajnoki csoportját, és a Fradinak még él a reménye, hogy az Európa Liga csoportkörébe kerül.

M. M.: Mindez semmit sem változtat azon, hogy a hazai klubfutball modellje rossz, és hogy a rengeteg, zömében a nyilvánosság kizárásával érkező állami pénz nyomában nincs rögzített elvárás. Egyébként minden támogatás ellenére 2010 óta az NBI összességében 12-13 milliárd forint veszteséget termelt.

HVG: Jövőre is várható Muszbek-féle sportgazdasági nagyító?

M. M.: Talán. Erősen gondolkodom, érdemes-e.

HVG: Ezek szerint mégiscsak tart a támadásoktól…

M. M.: A csudákat! Csak tudja, ez azért óriási munka. És, ahogy tapasztalom, igen kevés a foganatja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dénes Ferenc Gazdaság

Mennyit áldozna ön a saját pénzéből arra, hogy a fociválogatott világbajnok legyen?

„Legalább eredmények lennének!” – hallom gyakran sóhajtozni azokat (is), akik amúgy kritikusan viszonyulnak a magyar sport jelenlegi állapotához, különösen annak közösségi erőforrásokkal való ellátásához. Miért – kérdezem –, ha lennének eredmények, akkor rendben lenne a magyar sportfinanszírozás és működési rendszere?

Miskolcon is kiszervezte a Fidesz-KDNP a piszkos munkát

Miskolcon is kiszervezte a Fidesz-KDNP a piszkos munkát

Lewis Hamilton előbb összetört egy iPhone-t, aztán tett valami kedveset

Lewis Hamilton előbb összetört egy iPhone-t, aztán tett valami kedveset

Brad Pitt bemutatta, milyen az, amikor úriember (videó)

Brad Pitt bemutatta, milyen az, amikor úriember (videó)

Moszkva felfegyverzi az abház hadsereget

Moszkva felfegyverzi az abház hadsereget

Ha még nem tette, most kénytelen lesz tudomásul venni, hogy afrikai

Ha még nem tette, most kénytelen lesz tudomásul venni, hogy afrikai

Elindult a LOT első Budapest-Szöul járata

Elindult a LOT első Budapest-Szöul járata