Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Az óceán mindkét partán tartanak a Librától.
A Facebook több mint 2,4 milliárd felhasználójára számít az új fizetési formával, amely Mark Zuckerberg tervei szerint már jövőre megkezdhetné a működését. Ehhez persze kellene még jó pár engedély – elsősorban Svájcban, ahol a Libra központja van.
A pénzért azonban sokan nem lelkesednek. Az Egyesült Államokban az egyik legfőbb kifogás az, hogy a Libra kiváló lehetőséget teremtene a különböző illegális szervezetek vagy szankciók sújtotta államok számára a pénzmosásra. Ez Európában is szempont, de itt a pénzügyi érvek dominálnak: egész egyszerűen nem tartják elég biztonságosnak a Facebook konstrukcióját. Ha beüt egy pénzügyi válság, akkor összecsuklana a rendszer – ez az általános vélemény.
Olaf Scholz német és Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter a legutóbbi találkozóján egyértelművé tette: nemcsak, hogy nem kívánják a Libra bevezetését Európában, de mindent megtesznek azért, hogy ezt megakadályozzák. Az Európai Unió élén most zajlik az őrségváltás, de a két vezető nagyhatalom közös álláspontja nyilvánvalóan nagy súllyal esik latba. A brüsszeli bizottság véleménye ezek után aligha lehet más, mint az elutasítás. Miért?
A Libra ébresztő Európa számára
Benoit Coeuré, az Európai Központi Bank igazgató tanácsának tagja foglalta így össze frappánsan az európai pénzügyi körök véleményét. Európának ugyanis van egy pénzügyi terve arra, hogy miképp lehetne felgyorsítani a pénzmozgást úgy, hogy közben a rendszer biztonsága sem sérülne, és a pénzmosás elleni törvényt is be lehet tartani. Target Instant Payment Settlement (TIPS) – ezt a szép nevet viseli a konstrukció, amelyet az Európai Központi Bank teljes mellszélességgel támogat. Az elképzelés Csipkerózsika-álmát alussza jelen pillanatban, de a Libra nyomulása megszólaltatta a vészcsengőt.
Az európai rendszer valami nagyon hasonlót kínálna, mint a Libra, csak épp mögötte állna az Európai Központi Bank, míg a Facebook elképzelt pénze mögött csak magánbefektetők vannak, akiket igen nehéz lenne arra kényszeríteni, hogy pénzügyi válság idején helytálljanak a fizetési kötelezettségekért. A TIPS rendszer az év minden pillanatában lehetővé tenné az elektronikus kifizetéseket euróban anélkül, hogy bármilyen közvetítésre szüksége lenne – idézi a tervezet elképzelését a bitcoin news portál.
A TIPS program elvben tavaly elindult, de a bevezetése még hónapokat, sőt éveket vehet igénybe – ismerte el Coeuré, aki hangsúlyozta: az Európai Központi Banknak is fontolóra kellene vennie a digitális pénz bevezetését. Az Európai Központi Bank igazgató tanácsi tagja elismerte: komoly ellenállás várható a nemzeti és magánbankok részéről a TIPS tervezettel szemben.
Az Európai Uniónak kellene szabályoznia a digitális pénzt
– javasolja Bruno LeMaire francia pénzügyminiszter. Konkrétan a Libra bevezetésével szemben kívánja az uniós törvénykezést, de nyilvánvaló, hogy a digitális pénz megjelenése a Facebook elképzelésétől függetlenül is várható a közeli jövőben. Pekingben például a jegybank szerepét betöltő Népbank tervez digitális pénzt az egészen közeli években.
Mit tesz Svájc ?
A Libra székhelye az alpesi államban van, ezért a működési engedélyt az ottani pénzügyi ellenőrzésnek kell kiadnia. A Libra Association már kérte az engedély kiadását – erősítette meg a svájci pénzügyi hatóság. A Finma nyilatkozatban közölte, hogy a szokásosnál sokkal alaposabb vizsgálat következik, hiszen új elképzelésről van szó. Azt mindenképp fontosnak tartották leszögezni, hogy a kockázatot teljes mértékben a Libra Associationnek kell vállalnia, vagyis pénzügyi válság esetén teljes mértékben nekik kell helytállniuk. A svájci pénzügyi felügyelet azt is hangsúlyozta, hogy nagyon alaposan megvizsgálják a Libra konstrukciót abból a szempontból, hogy mennyiben felel meg a pénzmosásról szóló törvénynek.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.