Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyar vállalkozások eddig jóval több tao-támogatást fizettek ki sportszervezeteknek, mint amennyi adókedvezményt ennek fejében igénybe vettek. A kedvezményeket a következő években is igénybe vehetik, így ez a pénz a következő évek költségvetéseiből fog hiányozni.
Nemcsak azért vont el majdnem 50 milliárddal többet a tervezettnél a tavalyi költségvetéstől a sportszervezetek tao-támogatása, mert a kormány masszívan alábecsülte az érintettek támogatásigényét, hanem azért is, mert rengeteg adókedvezmény ragadt be a korábbi évekről. A lassan nyolc éve működő rendszer több tízmilliárd forintnyi ilyen tao-aknát rejt, a következő években még ennyiről kell lemondania az államnak a korábbi sporttámogatások miatt – írja a G7.
A portál összeszedte, hogy körülbelül mennyi sportcélú tao-támogatást fizettek ki a magyar vállalkozások (vagyis hogy mennyi támogatást kaptak meg a klubok és a szövetségek), és azt is, hogy a vállalkozások mennyi tao-kedvezményt érvényesítettek az állammal szemben. A különbség 2018 végéig a 100 milliárd forintot is megközelíthette – vagyis ennyi adó befizetését még valamikor a következő években megúszhatják a vállalkozások. Értelemszerűen a következő években ennyivel kevesebb bevétele lesz az államnak.
A tao-támogatások rendszere úgy működik, hogy ha egy vállalkozás ilyen támogatást ad egy sportszervezetnek, akkor azt a pénzt nem kell befizetnie az állami költségvetésbe társasági adó formájában. A kedvezményt azonban nem kell akkor igénybe vennie, amikor a támogatást odaadja a sportszervezetnek, érvényesítheti azt később is. Magyarán az elmúlt években a sportszervezeteknek kifizetett tao-támogatások egy része a következő évek állami költségvetéséből fog hiányozni.
Egyházak és sport: az Orbán-kormány ezen a két területen lefocizta Európát
Magyarország uniós összehasonlításban keveset költ szociális juttatásokra, beleértve a nyugdíjakat és az egészségügyet is. Sportra és vallásra viszont kiemelkedően sokat, és az állam működtetése is sokba kerül.
2018-ban egyébként csillagászati, és a tervezettnél jóval nagyobb összeget költött az állam sportra – derült ki a költségvetés teljesülését bemutató zárszámadásból. Eredetileg csak a GDP 0,4 százalékát költötte volna a magyar állam sportra, az év közbeni módosításoknak köszönhetően ez 0,8 százalékra, 320 milliárdra kúszott föl, miközben 128 milliárd forint bevételről mondott le sportszervezetek javára.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.