Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Miközben a koalíció az EU miatt akar adót emelni. Mégis lesz választás Itáliában?
Matteo Salvini, aki az olasz szélsőjobb vezéréből az egész jobboldal vezetője lett, a nemzeti érdek elárulásával vádolta meg a baloldali kormányt Rómában. Szerinte az Európai Stabilitási Alap kizárólag a gazdag és sikeres uniós államoknak kedvez, és ellentétes az olyan nyakig eladósodott államok érdekeivel mint Olaszország. Az olaszok jó részének halvány fogalma sincs, hogy mi is az Európai Stabilitási Mechanizmus – írja a Corriere della Sera –, de Matteo Salvininek ez is jó alkalom a kormány elleni támadásra.
Salvini össze akarja ugrasztani a kormánykoalíció pártjait. A baloldali Demokrata Párt józan realista álláspontot képvisel, de az 5 Csillag és a szélsőbal hajlamos a populista bírálatra az Európai Unióval szemben. Utóbbiak úgy nyilatkoztak, hogy ebben a kérdésben Matteo Salvinivel értenek egyet, vagyis felrémlett a szakítás veszélye, amely előrehozott választást eredményezne. Salvini pedig épp ezt szeretné elérni, hiszen az valószínűleg a jobboldal és személy szerint az ő győzelmét hozná.
És épp egy választástól tartanak Brüsszelben és Washingtonban is. Már Silvio Berlusconi is pedzegette a kilépést az eurozónából, de Matteo Salvini ebbe az irányba terelgeti az egész jobboldalt Itáliában. Minthogy az Európai Unió egyik legnagyobb, de leginkább gyengélkedő gazdaságáról van szó, ezért árgus szemekkel figyeli az olasz belpolitikát Brüsszel.
Az Európai Stabilitási Mechanizmus az EU mentőalapja, amellyel a csődközeli helyzetbe került országokat, intézményeket segíti ki az unió. Ennek reformja került napirendre, amely szigorúbb feltételeket szabna egy ilyen mentőcsomag igénybevételéhez. A baloldali pénzügyminiszter nem fogadta el ezt a reformtervet, melyet a december 12-13-i csúcsértekezletükön vitatnak majd meg az uniós állam- és kormányfők. Matteo Salvini felszólította Giuseppe Conte kormányfőt, hogy vétózza meg a javaslatot, de a miniszterelnök kijelentette: erről szó sem lehet. Megoldást fogunk találni – nyilatkozta Itália kormányfője. Mire Matteo Salvini sietett kijelenteni: ez Conte újabb hazugsága.
Matteo Salvini most az ESM kapcsán támad, de valójában a tervezett adóemelés miatt akar végzetes csapást mérni a koalíciós kormányra. Márpedig az adóemelést nehéz megúszni. Olaszország adósságállománya katasztrofálisan magas (meghaladja a GDP 130 százalékát), a költségvetés deficitjét pedig sehogy sem tudják levinni a kívánt szintre. Jelentős részben emiatt bukott meg a populista kormány, melynek emberei látványosan a cipőjüket törölték Pierre Moscovici akkori uniós pénzügyi biztos javaslataival.
A teátrális jelenetek elmúltak, a problémák megmaradtak: a kormánynak adót kell emelnie, ha teljesíteni akarja az uniós elvárásokat. Minden adóemelés népszerűtlen. Ezt a kínos helyzetet akarja kihasználni Matteo Salvini, hogy szociális demagógiával megbuktassa a kormányt.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A büntetővámokkal belépődíjat szed a világ legnagyobb piacára Donald Trump, ami kettős kockázatot hordoz: emelkedhet az infláció az USA-ban, és az ország nyomás alá helyezett partnerei szorosabb kereskedelmi kapcsolatokat építhetnek egymással. Kérdés, hogy a világkereskedelem átformálása tartós, vagy csak az elnök mandátuma idejére szól.
Egy osztrák liberális politikus felmérésére hivatkozott a magyar miniszterelnök Tusványoson. Idézete azonban nem volt pontos.
Váczi Eszter elmonta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.