Nem bontotta ki a teljes igazságot a Fidesz, amikor a parlamenti képviselők fizetésének emelését azzal indokolta, hogy

„a honatyák voltak az utolsók, akik részesültek a béremelkedések hatásából”.

Sztrájk vagy lobbizás?

A közgyűjteményekben (levéltárak, könyvtárak, múzeumok) és a közművelődési intézményekben például továbbra is elviselhetetlenül alacsonyak a bérek. A magasabb minimálbér és a legalább érettségizetteknek járó garantált bérminimum „felhúzta” ugyan a bértábla elejét, így viszont a végzettség és a szolgálati idő alapján járó előrelépések gyakorlatilag megszűntek. A diplomás munkatársak ma hajszálra ugyanannyi fizetéssel, 195 ezer forint bruttóval mehetnek nyugdíjba, mint amennyiért a frissen érettségizetteket felveszik. De tizenöt éves munkaviszony és doktori fokozat sem elég ahhoz, hogy a bűvös 200 ezer forint fölé emelkedjen valakinek a bére.

A szféra szakszervezetei régóta küzdenek a béremelésért. Azt szeretnék elérni, hogy a minimálbérre, illetve a kötelező bérminimumra épüljenek a különböző szorzók.

A sztrájkra készülő szakszervezetekben nem igazán bízó hat közgyűjteményi szakmai szervezet azonban már a tettek mezejére lépett: a kulturális államtitkárságnál igyekeztek kilobbizni a bérrendezést. Márciusban annyit már sikerült is elérniük, hogy Fekete Péter államtitkár felkérte őket, dolgozzák ki a közgyűjteményi bértáblára és életpályamodellre vonatkozó elképzeléseiket. Úgy tudjuk, ez el is készült (épp lapunk megjelenése idején kerül az államtitkári értekezlet asztalára). A modell szerint ahhoz, hogy a szféra 8600 alkalmazottja tisztes bért kapjon, éves szinten mintegy 20 milliárd forint többletre lenne szükség.

Akárkinek nem megy, de valakinek igen

Azt, hogy a tavaly még elakadni látszó tárgyalások felgyorsultak, forrásaink annak tulajdonították, hogy Demeter Szilárd személyében új vezető került a száműzött Prőhle Gergely helyére a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A Századvégtől érkezett igazgató világossá tette, hogy az egyik legfontosabb feladat a bérrendezés. Ám valószínűleg eszében sincs a hátára venni a teljes közgyűjteményi szférát, annál is kevésbé, mert ő – illetve az általa vezetett intézmény – már megkapta a szükséges forrásra az ígéretet.

„Arányos és motiváló bérrendszert alkottak meg a kollégák” – mondta a HVG kérdésére a PIM és tagintézményei számára készült belső életpályamodelljéről az igazgató.

„A közel kétszáz kolléga új bérét még számolják, a kifizetés akkor indul el, ha mindenki helyzete tisztázott lesz”

– tette hozzá az összeget és határidőt firtató kérdésünkre. A szakszervezet és szakmai szervezetek javaslataihoz hasonlóan e szerint is a mindenkor érvényes minimálbér lenne a kiindulópont, erre jönnének rá különböző pótlékok. „Nem a kilóra mért akadémizmust, hanem a teljesítményt díjazzuk” – fogalmazott Demeter. Úgy tudjuk, az életpályamodell négy fokozatból áll, amelyben 5–20 százalékos bérnövekedést jelent egy-egy lépcsőfok.

Kikényszerített munkaerőhiány

A megoldás nem tűr halasztást. Hatalmas az elvándorlás a közgyűjteményekből, elsősorban a jól képzett, nyelveket beszélő munkatársak távoznak. A bérek alacsonyan tartása azért is furcsa, mert a kormány sok tízmilliárdot öl múzeumépítésbe és -felújításba, elég a Liget-projektre, a Közlekedési és az Iparművészeti Múzeumra, a Sorsok Házára vagy Schmidt Mária legújabb projektjére, a csaknem 4 milliárdos Puskás-kiállításra gondolni. De tízmilliárdba kerül az Országos Széchényi Könyvtár digitalizációs programja, több milliárdba a Skanzen új, erdélyi tájegysége, nem is beszélve a milliárdos műtárgyvásárlásokról (Seuso-kincs, Munkácsy-trilógia).

Csakhogy lassan alig maradnak olyan szakemberek, akik képesek nagyobb, színvonalas kiállításokat megvalósítani. Kivéve persze ott, ahol olyan, a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló erős emberek állnak a múzeumok élén (Szépművészeti Múzeum, Közlekedési Múzeum), akik a lobbierejüknél fogva pluszforrást tudnak szerezni. Tovább erősítve az egyéni kijárások rendszerét.