szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Előzetes becslést készített az OTP a hitelmoratórium hatásairól.

Koronavírus-világjárvány
Magyarországon is veszélyhelyzetet rendelt el a kormány a koronavírus-világjárvány miatt. A korábban ismeretlen kórokozó (a SARS-CoV-2) a kínai Vuhan városából terjedt el világszerte. A tüdőgyulladással járó megbetegedés (a COVID-19) néhány hónap alatt több ezer halálos áldozatot szedett, naponta ezrek fertőződnek meg. A vírus terjedésével és leküzdésével kapcsolatos fejleményeket cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Az OTP Bank előzetes, nagyságrendi becslése alapján a fizetési moratórium alatt meg nem fizetett kamatok későbbi, kamattal nem növelt értéken történő megfizetése akár 26 milliárd forint egyszeri veszteséget is okozhat - jelentette be a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Magyarországon fizetési moratórium lépett érvénybe a 2020. március 18-án fennálló szerződések alapján már folyósított hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, és díjfizetési kötelezettségekre. A moratórium ugyanakkor nem jelent adósságelengedést, az adósok a moratórium után kötelesek megfizetni a halasztott részleteket. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, amit a kormány rendelettel meghosszabbíthat.

A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

A koronavírus miatt csak novemberben derül ki, milyen lett a robot-Beethoven

A koronavírus miatt csak novemberben derül ki, milyen lett a robot-Beethoven

A kínai nagyvállalatok 98 százaléka újrakezdte a termelést

A kínai nagyvállalatok 98 százaléka újrakezdte a termelést

Áprilistól bővülhet a budapesti kerékpáros hálózat

Áprilistól bővülhet a budapesti kerékpáros hálózat