Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A koronavírus-járvány a kormányközeli cégeket sem kíméli, az pedig nem meglepő, hogy Orbán Viktor gyorsan a mentésükre siet: a következő hónapokban több százmilliárd forintnyi közbeszerzéssel és pályázattal vigasztalódhatnak a kormányfőhöz legközelebb álló üzletemberek.
Rájár a rúd az oligarchacégekre is a koronavírus-járvány következtében: Mészáros Lőrinc a Hunguest szállodaláncában dolgozók több mint felét elküldte, Tiborcz István pedig eladta vagyonának egyik legnagyobb elemét, az irodaházak üzemeltetésével és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Appeninn Nyrt.-t. A kijárási korlátozások pont olyan ágazatokra csaptak le keményen, amelyek őt is érintik: ilyen a turizmus és az irodakiadás. Állami támogatásra azonban ahogy eddig is, most is számíthatnak.
Bár a kormánynak fontos turizmus igen, az ágazat támogatása például most sem állt le: a Kisfaludy-program több tízmilliárdos építkezései sem állnak le, sőt újabbak is indulhatnak, és még az idén további uniós pénzek érkeznek idegenforgalmi fejlesztésekre. A fideszes irányítású Balatonfüred például a napokban 3,2 milliárd forint egyedi támogatást kért a Magyar Turisztikai Ügynökségtől annak a kempingnek a felújítására, amelyet Mészáros Lőrinc üzemeltet. Tőzsdei cége, az Opus Global mindenesetre nem borúlátó: az ügyvezető „jelentős”, de nem „kritikus” következményekről számolt be a járvány kapcsán, és amíg a cégcsoport ékkövekének számító szállodát felújítják, az építőipari vállalkozások gyarapodnak, és az agrárcégek is jó eredményekre számíthatnak.
A tőzsdei szakértők sem aggódnak amiatt, hogyan vészelik majd át a kormányhoz közel álló nagyvállalatok és tőzsdei cégeik a válságot. „Amikor a kilencvenes években felépítettük a tőzsdét, a mai csókos oligarchák egyetlen cégét sem engedtük volna be oda. Egyszerűen azért nem, mert állami hátszél nélkül életképtelenek” – emlékszik vissza a HVG-nek nyilatkozó elemző.
Hogyan és miként dől az oligarchacégekhez az állami pénz közbeszerzések révén, hogy még véletlenül se kerüljenek csődközelbe? Hogyan osztotta fel a kormány a „nem létező” uniós támogatásokat, amelyek a gyenge forintnak köszönhetően most még több és amelyről április 14-én döntöttek? Történt változás azok körében, akikhez a források jutnak? A fenti kérdések mellett többek között arra is választ kaphat a HVG e heti számában megjelent írásból, hogy vajon támogatja-e a kormány a digitalizációt a beton helyett, és hogy kik azok, akik még a koronavírus-járványon is gazdagodtak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Igen-igen óvatos derűlátás jellemzi az első kommentárokat a washingtoni megacsúcs után.
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.
Védjegyévé vált pulóverét egy elegánsabb katonai zubbonyra cserélte.
A Budapesti Corvinus Egyetem professzora szerint gyakorlatilag stagflációról kell beszélni.
A Tisza Párt elnöke hiányolta Orbán Viktort az európai vezetők sorából, akik Washingtonban tárgyaltak az amerikai és az ukrán elnökkel.
Törökország felé veszi az irányt.