Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gelencsér Ferenc I. kerületi alpolgármester szerint az előző fideszes vezetés 500 milliót kötött le a bedőlés előtt álló Széchenyi bankban. A pénzt később sem vették ki, hogy ne rendüljön meg a bizalom az állami tulajdonú pénzintézményben.
Nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tesz feljelentést az I. kerületi önkormányzat, mert vizsgálatuk szerint félmilliárd forint hiányzik az önkormányzat számlájáról.
V. Naszályi Márta polgármester és Gelencsér Ferenc alpolgármester szerda délelőtti sajtótájékoztatóján elmondta: amikor elkezdtek utánanézni, hova tűnhetett az összeg, a kezükbe került egy 2013-ban Nagy Gábor Tamás volt polgármester által kötött szerződés, amelyet a 2014-ben bedőlt Széchenyi bankkal kötött.
Eszerint az önkormányzat 500 millió forintot kötött le a bankban, ami már akkor komoly likviditási gondokkal küzdött.
Gelencsér szerint a tranzakció technikailag szabályos volt, mert a volt fideszes polgármester egy hónappal korábban egy rendelettel 100 millióról 500 millióra emelte a bizottsági engedély nélkül leköthető összeg határát.
A Momentum a sajtótájékoztató után kiadott közleményében azt is írta: a döntést egy vélhetően irányított piackutatás előzte meg, mivel eredetileg „a bank lekötési csomagja nem szerepelt a kapott ajánlatok között”.
A pénz lekötése teljes titokban zajlott, se a pénzügyi bizottság, se a képviselő-testület nem tudott róla, a 2013-as szeptemberi pénzügyi beszámolóban nem szerepel az anyag.
Gelencsér elmondta: 2014-ben már érezhető volt, hogy a Széchenyi Bank likviditási gondokkal küzd, decemberben pedig el is indították a végelszámolást. Az önkormányzat ennek ellenére nem menekítette ki a közvagyont,
Nagy Gábor Tamás erről levelet is írt Varga Mihály pénzügyminiszternek.
“Ha feltörnénk a lekötésünket és visszautaltatnánk a lekötött összeget, olyan lavinát indíthatunk el, amely esetleg pánikhelyzetet teremt. Megrendülhet a bizalom egy állami tulajdonúként ismert bankkal szemben, és ennek következményeit nem vállalhattuk fel” – írta.
Az I. kerület alpolgármestere ezért büntetőfeljelentést tesz, egyben arra is kéri az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, vizsgálják meg a Széchenyi bankkal kötött szerződéseket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.