Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
23,2 ezer magyar tért haza. Miközben sok ezren közben el is hagyták az országot.
Évtizedes trend fordult meg tavaly, amikor több Magyarországon született állampolgár költözött haza, mint ahány kivándorolt – írta pénteken a Világgazdaság a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataira hivatkozva. 2019-ben 23,2 ezren jöttek vissza, miközben 21,9 ezren hagyták el az országot.
A nemzetközi vándorlási mérleg kivándorlási oldalán már négy éve csökken a Magyarországot elhagyók száma, és ebben az időszakban növekedni kezdett a hazatérőké – olvasható a lapban. A kivándorlás csúcsa 2010 óta 2015-ben állt be a KSH szerint, akkor csaknem 33 ezer magyar költözött külföldre valamilyen okból.
Tavaly 10,1 ezren voltak azok a Magyországra települő magyar állampolgárok, akik más országban születtek. Ez csökkenést mutat az elmúlt évek hasonló adatához képest. Velük együtt tavaly 33,3 ezren költöztek haza Magyarországra. (Egy korábbi statisztika szerint Nyugat-Európában nagyjából 600 ezer magyar él.)
Ha már külföldi magyarok, érdekes adalék lehet, hogy az előző három évben nagyjából minden hatodik magyar gyerek külföldön született.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.