Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Csehországgal és Szlovákiával is megállapodott erről az osztrák kormány.
Az osztrák kancellár három nappal ezelőtt jelentette be, hogy először Németországgal, Svájccal és Liechtensteinnel látnak esélyt arra, hogy a közeljövőben megszüntessék a határellenőrzést. Most a Reuters az osztrák belügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva azt írta: megállapodtak ebben Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával is. Olaszországgal szemben még továbbra is érvényben maradnak a korábbi korlátozások.
A Reuters hírében még nem szerepelt, késő este azonban az MTI megírta: ezekbe az országokba már vasárnaptól át lehet lépni, de szúrópróbaszerű ellenőrzésekre még számítani kell. Ez azt jelenti, hogy véletlenszerűen választják ki azokat az utasokat, akiket a rendőrség, illetve az egészségügyi hivatal szakemberei ellenőriznek majd. A közlemény szerint továbbra is fennmaradnak ugyanakkor Magyarország irányába azok a határellenőrzések, amelyeket a migrációs helyzet miatt rendeltek el.
A június 15-i dátum a teljes, ellenőrzés nélküli határnyitásra vonatkozik. Ez abban az esetben valósulhat meg, ha nem romlik a járványhelyzet.
„Az a célunk, hogy a lehető legnagyonbb szabadságot biztosítsuk, és csak a legszükségesebb korlátozásokat tartsuk fenn” – idézte a hírügynökség ausztria belügy-, külügy- és Európa-ügyi miniszterének közös közleményét. A tárcavezetők szerint ez lépés a határátkelők közelében élők számára a normalitás felé, és megkönnyíti az ingázók mindennapjait.
Szerdán az Európai Unió szerdán szorgalmazta a belső határok újbóli megnyitását és az országok közötti tömegközlekedés újraindítását. Egyúttal azt is javasolta, hogy a külső határok a legtöbb irányba még maradjanak zárva legalább június közepéig.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.