Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Négy óvónővel és két tanítónővel kötött szerződést a Miniszterelnökség gyerekfelügyeletre. Ez a Népszava szerint összesen 4,4 millió forintba került.
A Miniszterelnökség gondoskodott a munkatársak gyerekeinek felügyeletéről a veszélyhelyzet idején, ami a Népszava szerint összesen 4,4 millió forintba került. A tárca ezért négy óvónővel és két tanítónővel kötött szerződést.
A megbízott pedagógusok tizenhat óvodás, valamint hét kisiskolás gyerekkel foglalkoztak, és ötfős csoportokban felügyeltek rájuk – közölték a napilappal. Az óvónők megbízatása március végétől május utolsó napjáig tartott, és havonta bruttó 300 ezer forintot kerestek. A két tanítónő március végétől június közepéig felügyelte a kormányzati munkatársak gyerekeit, havi bruttó 412 500 forintért.
A szerződések összesítései alapján a Népszava azt írta: a Miniszterelnökség két és fél hónap alatt bruttó 4,4 millió forintot költött a dolgozók gyermekeinek felügyeletére. A tárca kitérő választ adott a lap kérdésére, hogy miért közpénzből kellett felügyeletet szervezni. Arra sem feleltek, hogy a dolgozók miért nem az iskolai, óvodai ügyeleteket vették igénybe, ha volt ilyen lakóhelyük közelében.
A Népszava utolérte a Miniszterelnökségnek dolgozó egyik óvónőt, aki azt mondta, hogy a kerületi önkormányzaton keresztül keresték meg, ő napi hat órában dolgozott. Volt viszont olyan tanítónő, akit – állítása szerint – közvetlenül a Miniszterelnökség kért fel a munkára.
"Megértjük, hogy a nélkülözhetetlen feladatokat ellátó, járvány alatt is dolgozó minisztériumi alkalmazottak gyermekeinek bébiszittert keresett a gondos munkáltató. Azt már kevésbé, hogy ez csak a minisztériumban dolgozóknak járt" – mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) pécsi ügyvivője.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.