EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A próbaüzemet a koronavírus-járvány miatt kellett megszakítani.
Augusztus 24-étől, azaz hétfőtől újra járnak a KISS emeletes vonatok a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon – írta közleményében a MÁV.
Az új emeletes motorvonat az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően, a szükséges engedélyek birtokában kezdte meg márciusban az utasforgalmi próbaüzemet, amit a kialakult járványügyi helyzet miatt meg kellett szakítani, mert a gyártó Stadler a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalói azonnali hazarendeléséről rendelkezett. Emiatt a Stadler az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges műszaki felügyeletet nem tudta ellátni.
A MÁV-Start 2017 áprilisában kötött nyolc évre szóló keretmegállapodást a gyártó Stadler céggel negyven, 600 ülőhelyes KISS elővárosi villamos motorvonatra. A beszerzés több mint 200 milliárd forintba került.
A hatszáz ülőhelyet biztosító kétszintes motorvonatokon korszerű utastájékoztató rendszer, tágas utastér, wifi, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozók, valamint korszerű kamerarendszer lesz. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérültek által is használható vécé lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve tizenkét kerékpár vagy öt babakocsi szállítására alkalmasak.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.