Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Két gyártási hibát is találtak az utasszállítókban, amik együtt már súlyos problémát jelentenek.
Gyártási hibák miatt vontak ki azonnal a forgalomból nyolc Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőt – írja az Airportal.hu. A Boeing vizsgálata két, egymástól független szerkezeti problémát is feltárt az érintett gépekben. A probléma a kompozit anyagból készült törzs hátsó részében, két elem összeillesztésénél van.
Megerősítette a hírt a Boeing is az Air Current szaklapnak, amely csütörtökön először írt a hibáról. A gyártó szerint a két, egymástól független hiba együtt már olyan problémát okoz, amely idővel strukturális repedésekhez, törésekhez vezethet.
A nyolc érintett gép információk szerint a United, az Air Canada és a Singapore Airlines flottájában teljesít szolgálatot. Várhatóan kéthetes javítás után repülhetnek újra. Mindegyiket abban a charlestoni üzemben szerelték össze, amelyiknek dolgozói tavaly súlyos mulasztások sorára hívták fel a nyilvánosság figyelmét.
Az összeillesztéssel nem először akadt problémája a gyárnak az Air Current szerint. A 787-es tesztgépeket a berepülés időszakában, 2010-ben egy időre le kellett állítani hasonló gyártási hibák miatt, és az első példányoknál is voltak ilyen nehézségek.
A Boeing nemrég más, súlyosabb ügyben került a figyelem középpontjába. Két 737 MAX útja is tragédiával végződött korábban, 346 ember halálát okozva. Egy jelentés készítői szerint az egyik repülőgép átesésvédelmi rendszere (MCAS) automatikusan lenyomta a gép orrát, így a pilóták szinte elvesztették az irányítást a gép felett, drámai küzdelmük hiábavaló volt. Az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság 18 hónapnyi vizsgálat után idén augusztusban összegezte, miken kellene változtatnia a gyártónak, hogy biztonságosan repülhessen az új típus.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.