Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Világgazdasági Fórum új tanulmánya szerint a koronavírus-járvány és az úgynevezett negyedik ipari forradalom együttes hatása miatt 2025-ig 85 millió munkahely szűnik meg az általuk vizsgált 26 országban, ugyanakkor 97 millió új álláshely keletkezik. Amikhez viszont már most meg kell kezdeni az átképzéseket.
A negyedik ipari forradalom arról szól, hogy a gépek és a tárgyak egy információs hálózatba kapcsolódnak és a reálgazdaság is egyetlen hatalmas intelligens rendszerbe integrálódik. Ennek kutatásával már évek óta foglalkoznak, most azonban az ismereket fel kell frissíteni a Covid-19 okozta hatással. A tanulmány (amelyben Magyarország nem tartozott a vizsgált országok közé) arra hívja fel a figyelmet, hogy az előttünk álló átmeneti időszakban a vállalatoknak és a kormányoknak biztosítaniuk kell a szociális biztonsági hálókat. A felmérés adatai szerint ugyanis az összes munkavállaló közel felének lesz szüksége átképzésre, a megkérdezett munkaadóknak a kétharmada azt mondta, hogy az átképzés költségei egy év múlva térülnek meg. Az már jelentős részben a pandémia hatása, hogy ezek a képzések online platformokon valósulnak meg, mint ahogy a vállalatok 80 százaléka is arra számít, hogy a távmunkának és a munkafolyamatok digitalizálásának nagyobb szerepe lesz. Ugyancsak a járvány „erejét” mutatja, hogy két hónap alatt több munkahely szűnt meg az Egyesült Államokban, mint a nagy gazdasági világválság során két év alatt. Az is kiderült, hogy akik most kiszorulnak majd a munkaerőpiacról, nagyobb valószínűséggel fiatal, rosszabbul kereső nők lesznek.
A 85 millió megszűnő álláshely a többek között a következő foglalkozásokat érinti: adatbeviteli ügyintézők, adminisztratív és ügyvezető titkárok, szerelő és gyári munkások, ügyfélszolgálat dolgozók, üzleti és igazgatási szolgáltatásokban dolgozók. A 97 millió új munkahely pedig egyebek mellett ezek lesznek: adatelemzők és tudósok, információbiztonsági elemzők, folyamatautomatizálási specialisták, a „tárgyak internetének” szakértői.
A munkaadók reményei szerint a munkaadók 44 százaléka esetében lehetőség lesz a távmunkára, ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy változatlanul nem minden munkavállaló tud távolról dolgozni.
A Világgazdasági Fórum felhívja a kormányok figyelmét arra, hogy nem csak a megfelelő szociális hálóról kell gondoskodniuk, hanem támogatniuk kell a jövő piacaira irányuló beruházásokat. Ide tartoznak a digitális oktatási technológiák vagy a zöld gazdaság is, illetve a diplomák megszerzése helyett a készségek és képességek elsajátításának fontossága.
A jelentés szerint erőfeszítéseket kell tenni a munkavállalók jólétének biztosítására is. A járvány számtalan stresszhelyzetet okozott, a munkavállalók 78 százaléka pedig úgy gondolja, hogy a távmunka jelenlegi modelljei rossz hatással vannak a termelékenységre. A megkérdezettek több mint 34 százaléka szeretne olyan gyakorlatokat megvalósítani, amelyek támogatják a közösségi érzést.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.