Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az adóemelés után várják a Kúria és az Alkotmánybíróság állásfoglalását.
A kormány a veszélyhelyzetet használva próbálja az önkormányzatok anyagi lehetőségeit lenullázni – mondta Niedermüller Péter, a VII. kerület polgármestere a Spirit FM-nek.
Niedermüller azzal kapcsolatban mondta ezt, hogy a kormány rendeletben tiltotta meg az önkormányzatok számára az adóemelést. Az ATV beszámolója szerint a polgármester azt mondta, a kormányrendelet alaptörvény-ellenes, mert az Alaptörvény lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy kivessenek és beszedjenek saját adót.
Azt is hozzátette, a kerület önkormányzata annyira zavarosnak látja a rendeletet, hogy azzal szembemenve hatályba fogják léptetni a helyi adók (építményadó, települési adó) emelését, és várják a Kúria és az Alkotmánybíróság állásfoglalását. Az adóemelésekről a testület egyébként már döntött. Niedermüller Péter szerint a kormányrendelet nem csak az Alaptörvénnyel, hanem a Pénzügyminisztérium novemberi állásfoglalásával is szembemegy.
A polgármester azt is elárulta, nem egyeztetett a lépéséről a többi településvezetővel, az ötlet az ő fejéből pattant ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.