Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Eddig ingatlant és részvényeket kaptak, most már pénzt is.
Év végére sem áll meg a Mathias Corvinus Collegium alapítványának gazdagítása: a kormány karácsony előtt majdnem százmilliárd forintos támogatásról döntött.
A tehetséggondozó szakkollégiumot idén tavasszal minősítették 25 év után közvagyont kezelő szervezetté, emiatt az Alaptörvényt is módosította a kormány, azóta pedig gyorsan ömlik ide a pénz és egyéb vagyontárgyak: többek közt megkapta az állam maradék, legalább 300 milliárdos Mol- illetve Richter-részvénypakettjét, és nagy értékű ingatlanokat is.
Az Alaptörvény módosítása azért volt fontos, mert így az MCC a közvagyon tulajdonosává vált, ami miatt ez már nem is számít közvagyonnak.
AZ RTL Klub Híradójának az MCC főigazgató-helyettese, Lánczi Péter magyarázta el, miért is kellett még százmilliárd forint: azért, mert “a jelenlegi működési modellt felváltja egy 35 helyszínes Kárpát-medencei hálózat, az összeget ennek kiépítésére költik majd.”
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
A rendőrség a nőt gyanúsítja.
Nem szárnyal a nemzetinek beharangozott, sosemvolt légitársaság, de papíron még nem is hullott a porba.