Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Tíz év alatt tucatnál is több ágazat tulajdonviszonyaiba nyúlt bele az Orbán-kormány, hogy vagyonossá tegye híveit, és ezzel bebetonozza a Fidesz regnálását. Az alaptörvény sérelme nélkül ez aligha történhetett volna meg.
A magyar energetikai ágazat harmadik legnagyobb szereplője – a szakmában már így emlegetik Mészáros Lőrincet. Az energiaipar a HVG számításai szerint a tizennegyedik olyan ágazat, amelyben az Orbán-kormány megkezdte a tulajdonviszonyok átalakítását, és amiben a vagyon jelentős részét már saját klientúrája ellenőrzi. Mindezt úgy, hogy az alaptörvény a mai napig tartalmazza a tulajdonjog szentségét, mondván: „A tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
A felcsúti milliárdos most két olyan vállalatnak, az egykori Titásznak és a Tigáz maradékának a várományosa, amely a 2010-es évek elején még a pellengérre állított külföldi cégek birtokában volt. Az az extraprofit, amely üldözendő volt, ha a multik tettek szert rá, nagyon is üdvözlendő, ha a kormányhoz közel állók zsebében landol. Azóta persze a kormány már a feje tetejére állította a világot. A különadókkal és a rezsicsökkentéssel olyan befektetőket füstölt ki Magyarországról, mint az Eni.
Egyéb jelentős, fideszes tulajdonszerzésekkel érintett ágazatok például:
A cikk teljes terjedelmében az e heti HVG hetilap Fókuszban rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Indokolatlan nyomás a bírákon, a magas szintű korrupció üldözésének hiánya, akadályok az Integritás Hatóság előtt, Szuverenitásvédelmi Hivatal által üldözött újságírók, és nyomás alá helyezett külföldi vállalatok – nem szűkölködik kritikákban az Európai Bizottság idei jogállamisági jelentése.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Miközben sok helyütt ismét heves zivatarok vannak, felmerül a kérdés: vajon a jövőben több ilyen várható?
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.