EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A székesfehérvári polgármester szerint túlságosan is az országos pártpolitika terepe kezd lenni az önkormányzati világ.
Nem a kormány vonja el a forrásokat. Adott egy rendkívüli helyzet, amelyet a járvány okozott. Egy ilyen szituációban mindenkinek bele kell harapnia a saját ujjaiba is
– mondta Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere a Népszavának adott interjújában, amikor az önkormányzatokat érintő elvonásokról kérdezték. A polgármester szerint a kormány és az önkormányzatok is az adott körülmények között a legjobb tudásuk alapján hoznak döntéseket. "Lehet, hogy ezek nem hiba nélküliek, de nem látom mögéjük azt a szándékot, amit néhány kollégám" – mondta.
Szóba került az év végi pénzosztás is, ahol főképp kormánypárti vezetésű városok voltak a kedvezményezettek a szabadon felhasználható források esetében. Cser-Palkovics nem érzi jogosnak a kritikát ezzel kapcsolatban, szerinte a Modern Városok Program, vagy az uniós források elosztása nem politikai alapon megy. Úgy vélte, hogy még a tavaly év végi egyedi kormánydöntésekben is látni bőven Pécsre, Miskolcra, Egerbe – ellenzéki vezetésű településekre érkező pénzeket.
Lehet olyan elem, amit egy-egy ellenzéki polgármester sérelmez, de hitelesebb lenne, ha pozitívumokról is beszélnének. Túlságosan is az országos pártpolitika terepe kezd lenni az önkormányzati világ és ez nem jó
– jelentette ki.
Az iparűzési adó megvágásáról azt mondta, hogy 2–2,1 milliárd forint marad a fehérvári vállalkozásoknál, vagyis a 2019-es adóbevételünk tíz százaléka. Szerinte ez nem kevés, de nem az önkormányzat kinyírása. Igaz, előtte megjegyezte, hogy 2019-ben Székesfehérvár kasszájába 19,5 milliárd forint iparűzési adó folyt be (Ez Pécs esetében pl. 9,7 milliárd volt – a szerk).
Cser-Palkovics András elmondta, január végén fogják elküldeni a kormánynak, hogy az adóbevétel-kiesésért cserébe milyen ellentételezést kérnek.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.