Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Négy ellenzéki vezetésű város is kapott támogatást, de csak meghatározott célra használhatják fel.
A 23 megyei jogú városból 17-nek oszt ki a kormány komoly támogatást – szúrta ki a 444.hu a Magyar Közlönyben. A 17 városból 12-nek fideszes a vezetése, illetve Békéscsabának független a polgármestere, bár a kormánypárt támogatásával indult a választásokon. Ezek a nagyvárosok önkormányzati feladatok ellátására kapták a pénzt, vagyis elég nagy mozgásteret kaptak az elköltésére.
Minden bizonnyal jól fog jönni az önkormányzatoknak a támogatás, miután megfelezte a kormány az iparűzési adóból származó bevételeiket.
A határozat szerint
Négy nem fideszes önkormányzat is kapott pénzt, de lényeges megemlíteni, hogy csak meghatározott célra használhatják fel az összeget:
Eger 600 millió forintot az egri vár fejlesztésére; Miskolc 700 millió forintot a Miskolctapolcai Fürdő üzemeltetésére; Salgótarján 400 millió forintot városüzemeltetési és fejlesztési feladatok támogatására; Érd pedig 211 millió forintot kapott a kötelező feladatok ellátására.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.