Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A pénzintézetek arról adnak tájékoztatást, hogy a moratórium alatt mennyi tőke- és kamattartozás megfizetésétől mentesült az ügyfél.
A következő hetekben a hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő minden ügyfél – függetlenül attól, hogy az idén is él-e a kedvezménnyel – elszámoló levelet kap a bankjától, mivel a januártól hat hónapra életbe lépő hosszabbítás – a moratórium 2 – jogilag elkülönül az első, kilenc hónapra szóló moratórium 1-től – írta a Világgazdaság szerdán.
A bankoknak az első időszakról pontos tájékoztatást kell adniuk az ügyfélnek arról, hogy
a moratórium igénybevétele alatt mennyi tőke-, illetve kamattartozás megfizetésétől mentesült, és hogy ennek nyomán miként módosul az alapszerződés futamideje.
A lap kiemeli, hogy a jogilag elváló két időszak ellenére a lehetőség igénybevétele a korábban a kormány, az MNB és a bankok által több fórumon elmondottakhoz képest nem változik. Így tehát azt, aki decemberben még részese volt a moratórium 1-nek, januártól automatikusan beléptették a bankok a moratórium 2 hatálya alá. Azok az ügyfelek, akik a következő időszakban – június 30-ig – döntenek úgy, hogy felsorakoznak a moratórium védernyője mögé, továbbra is a bankjuk felé tett egyszerű bejelentéssel léphetnek be. A moratórium 2 feltételei abban sem változtak a moratórium 1-hez képest, hogy továbbra is csak a moratórium 1 meghirdetése, 2020. március 18. előtt felvett lakossági és vállalkozói hitelekre lehet igénybe venni – írta a Világgazdaság.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.