Orbán új hitelkonstrukciót jelentett be a mikrovállalkozásoknak

A koronavírus minden előrejelzés szerint súlyos recesszióba rántotta a magyar gazdaságot – erről, még jövő időben, először az MKIK hagyományos évnyitóján beszélt 2020 márciusában a miniszterelnök. Szűk egy évvel később – még az éves növekedési adatok publikálása előtt – ezúttal online beszéltek a kilátásokról a hazai gazdasági élet vezető személyiségei: Orbán Viktor miniszterelnök mellett Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, a kamara elnöke.

Orbán új hitelkonstrukciót jelentett be a mikrovállalkozásoknak

"A turizmusnak kampó" - ez volt talán a legemlékezetesebb mondata a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) tavalyi évnyitójának, amit mindössze egy nappal a korlátozó intézkedések bejelentése előtt tartottak, akkor még a kamara vezetői, tagjai előtt. Orbán Viktor miniszterelnök jóslata tökéletesen bevált, ám azt akkor sem sejthettük, hogy egy évvel később még mindig online formában beszélhetnek a gazdasági kilátásokról a hagyományos esemény felszólalói.

A mostani eseményen, bár a Fidesz-kormányzás legsúlyabb kríziséből való kilábalás a tét, mégis igyekeztek valamennyire pozitív hangot megütni. Többek között kiderült:

  • A 2020-as gazdasági visszaesés kevésbé lesz súlyos, mint várták, Orbán Viktor szerint "közelebb lesz az öthöz, mint a hathoz".
  • A második negyedévre már két számjegyű növekedést vár a kormány.
  • Az újranyitásról február közepén induló onlilne nemzeti konzultáció keretében kíván dönteni a kormány.
  • A mikrovállalkozások tízmilliós, kamatmentes hitelben részesülhetnek, az új banki terméknél hároméves moratórium után kell csak törleszteni.