Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Idén elfogadják a kiviteli terveket, a közbeszerzés után pedig jövő év elején tehetik le az alapkövet.
Megépül az M100 gyorsforgalmi út – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a hivatalos Facebook-oldalán. Schanda Tamás szerint ezzel „régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek”.
A bejegyzés szerint még idén, a kiviteli tervek elfogadása és a közbeszerzés után kerülhet sor a szerződéskötésre és a munkaterület átadására, így a jövő év elején már az alapkövet is letehetik.
Hozzátette, hogy Völner Pállal, a térség országgyűlési képviselőjével a napokban egyeztettek a Bicskétől Esztergomig kiépítendő négysávos útról, illetve a hozzá tartozó kesztölci üzemmérnökségi telep megvalósításáról.
Az államtitkár szerint Esztergom, Dorog és a környező települések vállalkozásai és a környéken élők számára óriási előrelépés lesz, ha megépül az új út.
Az M0-s M1-es és a 10-es főút közé tervezett, nyugati szakasza eredetileg a Budaörs–Budakeszi–Nagykovácsi–Óbuda nyomvonalon épült volna meg, 2019 januárjának elején azonban megerősítést nyert, hogy e helyett egy olcsóbb és a budai hegyvidéket megkímélő verzió valósul meg. Akkor erről azt írtuk: a jó hír, hogy a budai hegyvidék megmenekül, a rossz pedig az, hogy Budapest talán sohasem tehermentesül teljesen az átmenőforgalomtól.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.