Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Miniszterelnökséget vezető miniszter meghallgatta az önkormányzati szövetség vezetőit, de nem ígért semmit, mert minden „kormánydöntés” függvénye. A nagyobb önkormányzatokkal a kormány egyesével fog tárgyalni az elvont bevételek kompenzálásáról március végéig, miközben már most el kellene fogadniuk az idei költségvetéseiket.
Egyeztetésen vettek részt Gulyás Gergely kancelláriaminiszternél a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) vezetői. Az egyeztetésről Gémesi György, a MÖSZ elnöke, valamint az elnökség tagjai közül Nyirati Klára és Wittinghoff Tamás számoltak be. Ami az eredményeket illeti, azok elmondásuk szerint nem voltak.
A MÖSZ képviselői három követeléssel érkeztek az egyeztetésre:
Mi történt itt ma? Semmi. A miniszter úr mindenre azt mondta, hogy kormánydöntésnek kell megerősítenie. Felhatalmazás nélkül érkezett ezek szerint
– summázott Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere.
Nyirati Klára bajai városvezető szerint ők „elmondták a véleményüket”, abban reménykedtek, lesz konkrét szám arra vonatkozóan, a kormány hogyan fogja kompenzálni a 25 ezer fősnél nagyobb önkormányzatokat az elvont bevételek miatt. Nem lett ilyen szám.
Gémesi György szerint Gulyás Gergely nem tudott kielégítő választ adni arra, hogy miért pont 25 ezer lakosnál húzták meg az automatikus hipa-kompenzáció határát, ahogy arra sem, miért kaptak egyes települések jelentős egyedi támogatásokat karácsony előtt, míg mások nem.
Gyulyás Gergely tájékoztatta az önkormányzati vezetőket, hogy
a kormány március végéig egyesével fog tárgyalni velük, áttekintik az egyes önkormányzatok finanszírozási helyzetét és a kompenzációs igényeket.
A MÖSZ szerint ez nem ideális megoldás, gyakorlatilag az önkormányzatok leszalámizására tett kísérlet. De ezt nem fogják hagyni, az egyedi tárgyalások eredményeit meg fogják osztani egymással – ígérte meg Gémesi György.
Kezdődik az önkormányzati költségvetések tárgyalása, de így bizonytalanok a bevételek – figyelmeztetett Nyirati Klára, aki szerint a kiadási oldalon mind meghúzták a nadrágszíjat, így lesznek fájdalmas döntések, ha a kormány nem kompenzálja az elvont bevételeket. Mindazonáltal remélik, hogy nagyon hamar kapnak konkrét válaszokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.