EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Bioüzemanyag-termelést indított a Dunai Finomítóban Százhalombattán a Mol Zrt. Az ehhez szükséges beruházás mostanra készült el teljesen, de már egy éve zajlik a próbaüzem.
A Mol fejlesztésének lényege, hogy a bioösszetevőket – növényolajat, használt sütőolajat vaqy állati zsiradékot – a fosszilis alapanyaggal együtt dolgozzák fel (co-processing), amivel „változatlan minőség mellett növelhető a biokomponensek részaránya, évi 200 ezer tonnával csökkentve a szén-dioxid kibocsátást” – közölte a társaság kedden.
Eddig a bioöszetevőket utólag keverték az üzemanyaghoz, a beruházással azonban már részben megújuló lesz a gyártott gázolaj is, miközben „a minősége nem változik a kőolaj alapú dízelhez képest. Ennek fő előnye, hogy továbbra is lehetséges további biodízel-komponens bekeverése – a dízel szabványban meghatározott maximális 7 térfogatszázalékig – tehát az eljárás összességében lehetővé teszi a gázolaj biorészarányának növelését” – olvasható a Mol Zrt. közleményében.
A beruházást az indokolta, hogy a megújulók részarányát folyamatosan növelni kell az uniós szén-dioxid-kibocsátási kötelezettségek miatt, de megnőttek „a biokomponens-tartalommal kapcsolatos elvárások” a társaság üzemanyag-piacain is. Emellett az is célja a vállalatnak, hogy fokozatosan növelje a hulladék és melléktermék típusú alapanyagok körét, tovább csökkentve ezzel üzemanyagaink szén-dioxid-lábnyomát.
A beruházás illeszkedik a cég nemrégiben frissített hosszú távú, 30 évre szóló stratégiájába.
Olajvállalathoz képest szokatlan útra lép a Mol
A vegyipart, a kiskereskedelmet is erősíti a társaság - erről is beszélt Hernádi Zsolt a BÉT-en.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.