szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A tihanyi apátság is ezt szeretné.

Tárgyalások kezdődhetnek arról, hogy a szántódpusztai majorság vagyonkezelői jogai visszakerüljenek a tihanyi apátsághoz – írja a Magyar Nemzet. Az építészeti értékekben gazdag terület ugyan most is egyházi tulajdonban van, kezelője viszont a keszthelyi Helikon Nonprofit Kft. A lapnak nyilatkozik Witzmann Mihály, a siófoki térség országgyűlési képviselője, aki azt ígéri, hogy a jelenlegi nevén Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ az eddiginél jelentősebb fejlesztés előtt áll.

A rendszerváltás óta többször felmerült, hogy a majorságot a tihanyi bencés szerzetesek gondozására bíznák, erre pedig nyitott az apátság is – közölte a lapnak Jeromos atya, az apátság perjele.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!