Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Jogszabály-változtatásokra készülnek.
Szigoríthatja a gyógyszergyártókra vonatkozó szabályokat az Európai Unió, ezzel biztosítva a folyamatos ellátást a tagállamokon belül, valamint azt is, hogy az EU csökkentse gyógyszeripari függőségét Kínától és más „autokráciákról” – írta cikkében a Reuters.
Az Európai Unió egészségügyi miniszterei jelenleg az EU soros elnökségét betöltő Szlovéniában tárgyalnak, és a hírügynökség szerint a találkozó egyik fő témája az volt, hogyan lehet a jövőben elkerülni, hogy az esetleges lezárások és korlátozások miatt késve érkezzenek meg a gyógyszeripar számára nélkülözhetetlen összetevők Indiából és Kínából.
„A járvány megmutatta, hogy túlságosan függünk Kínától és más harmadik országoktól, már ami a gyógyszeripart illeti – mondta riportereknek a megbeszélés előtt Jens Spahn német egészségügyi miniszter.
„Képzeljenek el egy olyan világot, ahol csak és kizárólag Kínában és Oroszországban fejlesztenének vakcinákat, és a nyugati demokráciák, valamint az Európai Unió ezektől az autokráciáktól függene, ha oltóanyagot akarna venni. Nem lenne egy jó világ” – tette hozzá a politikus.
Az egyelőre nem világos, hogy az EU milyen jogszabálymódosításokra gondolt, a Reutersnek nyilatkozó uniós tisztségviselők szerint a javaslatokkal a tervek szerint 2022 decemberére készülnek el. Kiszivárgott információk szerint ezek egyike az lehet, hogy a gyógyszeripari vállalatok innovációs támogatást kapnának, de csak azzal a feltétellel, hogy elfogadják a szigorúbb ellátási kötelezettségeiket az EU-n belül. A gyógyszergyártókat ugyan már most is kötelezik arra, hogy biztosítsanak egy minimum mennyiséget az adott gyógyszerekből, de ennek nagysága tagállamonként változik.
Elképzelhető az is, hogy – a francia szabályozáshoz hasonlóan – a vállalatoknak krízistervet kellene készíteniük és előre kellene jelezniük, ha annak a veszélyét látják, hogy valamiből hiány fenyeget.
Kérdés az is, hogy az Európai Unió hogyan szigorítaná a szabályozását az alapvetően tagállami hatáskörben lévő egészségügynek, valamint hogyan reagálna egy ilyen lépésre a magyar kormány, amely nemcsak vakcinákat szerzett be milliószámra Oroszországból és Kínából, hanem a mai napig raktárban porosodó lélegeztetőgépeket és maszkokat is hatalmas mennyiségben rendelt.
Igaz, a függőséget a magyar kormány sem tartja jó ötletnek, éppen ezért épül a Nemzeti Oltóanyaggyár Debrecenben.
(Címlapkép: Kínából érkezett Sinopharm-vakcinák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.)
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.